Bill:– Jó reggelt drágám.
Én: – Jó reggelt. Te hogy kerülsz ide?
Bill: – Pót kulccsal....emlékszel?adtál 1-et a lakáshoz.
Én: –Tényleg. De én még annyira álmos vagyok!
Bill: – Ma kirándulni megyünk!
Én: – Jaj, ki is ment az eszemből. És merre lesz a kiruccanás?
Bill: – Hunyadra.
Én: – Csak mi 2-en? –és mosizva néztem rá.
Bill: – Igen, de a 2ik nap jönnek a többiek is. Megbeszéltem Tommal.
Én: –De én még annyira álmos vagyok!
Bill: – Majd felébredsz az autóban!
És ölbe vett és kihurcolt.
Én: – Ne!!! Tegyél le! Még össze sem pakoltam.
Bill: – Majd megveszünk mindent ott.
Én: – De még pizsiben vagyok!
Bill: – Majd átöltözöl. Gyere már.
Én: – Hát ez borzasztó. Várj 5 percet. Mindjárt jövök, csak kapok vmit magamra.
Én berohantam a házba.... és el kezdtem pakolni meg öltözködni...nem is vettem észre hogy mennyire eltelt az idő...
-my dress up
Én: – Na itt vagyok, drágám.
Bill: – Asszem ideje is....3 órája várok már az autó előtt!!!!
Én: – Hih! Nem is vettem észre hogy ilyen késő van. Bocsi.
Bill: – Semmi baj....hát ilyenek a csajok.
Én: – Héj! És amikor te órák hosszat rendezed a hajad?
Bill: – Na jó, inkább siessünk. Mert már késő van...
Én: – Ok. Plz beteszed a csomagjaimat?
Bill: – Jajj, mit tettél beléjük? Köveket?
Én: – Na ne mondd, hogy nem bírod.
Bill: – Nagyon vicces. Szállj be, indulunk.
Beültünk egy fekete autóba. A sofőr vezette, mi hátul ültünk. Örültem, hisz így nem lesz semmi baj az úton. Mivel a családi autónkkal többször az út szélén maradtunk.
Bill: – Ha odaérünk, bejelentkezünk a szállodánál.
Én: – Már szobát is foglaltattál?
Bill: – Mindent elrendeztem. Az autót is. Láthatod.
Én: – Ez tényleg vagisz.
Hát szépen elterveztük. Csak egy bökkenő volt. 40 km-t mentünk és kipurcant az autó!!!
A sofőr: – Sajnálom, de javítót kell hívni.
Bill: – Hogyhogy? És ez meddig tart?
A sofőr: – El kell szállítani az autót, itt nem lehet megjavítani.
Én: – Balszerencse.
Bill: – Akkor ne még jöjjön vissza utánunk.
Én: – És kérem, vigye vissza a csomagjainkat is.
A sofőr: – Rendben, kisasszony, gondoskodom, hogy visszakerüljenek.
Én: – Köszönöm.
Bill: – Na ez szép, mondhatom! A legdrágább autó is elromlik!
Én: –Majd megyünk busszal! A közelben van egy megálló. Ne aggódj.
Bill: – Én már rég nem ültem buszon...
Én: – Most fogsz. Lehet nem olyan kényelmes…de ki lehet bírni.
Bill: – Csak 1 óra múlva van a járat. Ki van írva. Addig gyere, sétáljunk egyet.
A közelben volt egy kis tavacska. Körülöttünk csak erdők, mezők, dombocskák. És csak mi ketten…
Sétálgattunk, a tájat csodáltuk, majd lepihentünk a tópartra. Már rég óta nem voltunk kettesben valahol.
Egyikünk sem szólalt meg, a vizet figyeltük. Enyhe szellő fújdogált. Ezüstösen csillogott a tó, a napsugarak a víz felszínén táncoltak. Úgy éreztem, mintha ez csak egy álom volna. Annyi minden történt velem ezekben a napokban. Szerelmes vagyok, egy bandában énekelek. Minden vágyam teljesült.
És most szárnyalok, kihasználok minden pillanatot! És kikiálthatom a világnak: BOLDOG VAGYOK!!!!!!!!!!!
Bill: – Emlékszel, legelőször amikor megismerkedtünk.
Én: – Igen,és a parkban...A legelső csók…
Bill: – Milyen szép volt akkor.
Én: – Olykor túl szépnek találom ahhoz, hogy igaz legyen.
Bill: – De igaz. Minden, ami velünk történik, az hogy itt vagyok, veled, az hogy szeretlek.
Én: – Tudod, nem akarom, hogy mások miatt összevesszünk. Például először Tom, majd Diego miatt...
Bill: – Én sem akarom….
– Én nagyon szeretlek....És bocsáss meg, ha valaha nem bíztam meg benned...
Én: – Én is nagyon szeretlek. –És megcsókoltam.
Ahogy ott álltunk, ahogy a szellő a parton fújdogált, a napsugár reánk mosolygott. Úgy éreztem, az egész világ velünk forog a leírhatatlan boldogságban, csak mi ketten létezünk, és együtt leszünk örökké, egy mesés világban, és im Unendlichkeit.
Most éreztem igazán, hogy mennyire csodálatos dolog a szerelem.
De persze egy romantikus pillanat sem tarthat örökké!!!!!(sajna)
Képzeljétek, közben már az utolsó buszjárat is elindult a város fele.
Bill: – A fenébe!!!!
Én: – Most mi van? –mivel Bill hirtelen felugrott.
Bill: – Elindult a busz!!! Most akkor itt fogunk aludni?
Én: – Gyere szaladjunk!!!
Bill: – Ezt nem gondoltad komolyan?!!
Én: – Dehogynem!
Én el kezdtem rohanni a busz után. Bill pedig utánam.
Én: – Gyere, siess.
Bill: – Nem, phhhaj, én nem bírom tovább.
Én: – Még egy kicsit!
Miután 5 percet loholtunk, a “kedves” buszsofőr megállt.
Bill: – Én nem ülök fel erre!
Én: – Akkor majd állsz! Nincs hely ülni!
Nagy nehezen feltuszkoltam. Full volt a busz, alig lehetett férni, az emberek összenyomulva álltak, ültek, mint a heringek. Alig tudtunk megállni az egyik ülésnél.
Én: – Ennél rosszabb nem is lehet!
Bill: – Szerencsére a sofőr csak vagy 20-al hajtott.
Én: – Hát másképp nem értük volna utol.
Bill: – Most hol fogózzak??
Én: – Nem tudom!!! Annyian vannak itt!
Bill: – Most mit csináljak????? Nem érem el a fogantyút!
Én: – Ne fogózz belém!!!!!
Abban a percben a sofőr nagyot fékezett. Bill elvesztette az egyensúlyát és rám esett. Nekem persze, nem volt erőm megtartani őt is, bármennyire sovány. Egy adott pillanatban a földön találtuk magunkat.
Gondoljátok el, mennyire kínos helyzet volt. A földön, Bill rajtam, és a buszban minden ember szeme rajtunk csüngött. Mi egymásra néztünk. Na most mi lesz? Bill rámmosolygott, és ahelyett, hogy leszállt volna rólam, mindenki szeme láttára, megcsókolt.
Az emberek tátott szájjal bámultak. Én pedig viszonoztam a csókot. Mindenki tapsolt.
A sofőr el kezdett dudálni, amikor látta, hogy egy ember sem akar leszállni a megállóban. De a buszban még hallatszott a tapsvihar. Majd Bill felállt végre, és felsegített engem is.
Leszálltunk a buszról. Az emberek integettek, sok szerencsét kívántak, búcsúzkodtak.
Én: –Nem elég hogy sztár vagy, még magadra akarod vonni a figyelmet? –röhögtem.
Bill: – Phoai, még jó, hogy autogramot nem kértek. –kacagott ő is.
Én: – De most, komolyan. Ez mi volt?
Bill: – Tudod, be akartam bizonyítani, hogy mennyire szeretlek, és hogy mindenki előtt be tudom ezt vallani.
Én: – Én is nagyon szeretlek. De nem gondolod, hogy ez túl korai? És gondold el. Ez neked nagy veszteség lenne, ha a rajongók megtudnák.
Bill: – Ez engem nem érdekel. –és megcsókolt.
Közben a szállodába értünk. Én tátott szájjal mentem be a folyosóra.
Én: – Te ezt a szállodát foglaltattad?
Bill: – Hát igen… Miért, baj?
Én: – Dehogyis. Csak annyira szép… Nem is lehet szállodának nevezni..
Bill: – Örülök, hogy tetszik. Megyek bejelentkezni. Várj meg itt.
Ahogy Bill elment, csengett a telcsim.
Én: – Halló!
Tom: –Szia. Na hogy vagytok?
Én: – Jaj, ne is kérdezd. Képzeld, elromlott az autó.
Tom: – És akkor most az úton vagytok?
Én: – Nem, elértünk a hotelig. De majd elmesélem. És ti?
Tom: – Itt minden szuper jól megy. Képzeld, most egy bulin vagyok Ema-val.
Én: – A többiek?
Tom: – Ők moziban.
Én: – Akkor látom, megvagytok nélkülünk is.
Tom: – Hát a lányok mind emlegetnek. Adom Ema-t. Szia. Aztán találkozunk holnap.
Ema: – Szia! Máris hiányzol! Nem tudtam, mit vegyek fel a bulira!
Én: – Na? És már megtörtént?
Ema: – Jaj ne! Ne még izgass evvel! Még nem!!!
Én: – Csak kérdeztem. De most az éjszaka úgyis egyedül lesztek…
Ema: – Ne is mondd ki! Én várok vele.
Én: – Jól teszed.
Ema: – ÉS nálatok?
Én: – Most nincs szó ilyesmiről… Remélem. Hisz még nem hiszem, hogy fel vagyok készülve rá.
Ema: – Jaj, te mindig biztos voltál magadban! És most akkor mi van?
Én: – Nem tudom!!! Szerintem ez egy nagyon fontos dolog, és biztos akarok lenni! Tutira biztos!
Ema: – Értem. Na, furcsa, hogy telcsin beszélünk ilyesmiről.
Én: – Igen.... Na puszillak benneteket, és a srácokat is. Le kell tennem, mert jön Bill. Még nem voltunk fent a szállodában.
Ema: – Oooo….értem én….szia…
Én: – Te is kezdesz olyan lenni, mint Tom! Csá!
Bill: – Ki volt az?
Én: – A srácok. Na, mi van?
Bill: – Egy kis gondocska akadt…
Én: – Mi?
Bill: – Hát… Nincs üres szobájuk!
Én: – De hát te lefoglaltad!
Bill: – Igen, de azt mondták, hogy ahhoz 12–ig jelentkezni kellett volna. Most 16 óra van. Már továbbadták másnak.
Én: – De hát azt hogy lehet?
Bill: – Az a gond, h nem tudom, hol fogunk aludni. Telefonáltam több szállodához, de sehol sincs üres hely.
Én: – Ja! Nem olyan nagy gond. Nagymamám nem messze lakik. Csak vagy 5 km-re a várostól, egy faluban. Ott is elalhatunk.
Bill: – Tényleg? De jó!
Én: – Akkor induljunk.
Bill: – Egy taxi majd kivisz. De ez biztos?
Én: – Hát persze. Ale nagymamájával szomszédok.
Bill: – Na akkor induljunk.
Egy óra alatt ott is voltunk.
Mama: – Jaj de jó hogy itt vagy! Gyere, öleljelek meg! Milyen rég nem láttalak,
Én: – Szia. Én is örülök, hogy látlak. Nagyi, nem egyedül jöttem.
Mama: – Azt látom.
Én: – Bemutatom Bill-t, ő a barátom.
Bill: – Csókolom.
Mama: – Szia. Fent, a másik házban nyugodtan elhelyezkedhettek.
Én: – Köszi, nagyi!
Bementünk a házba. Ugyanis az udvaron két ház volt. Egyik a nagyimé, egyik pedig a rokonlátogatásoknak volt építve.
Én: – Nem egy öt csillagos szálloda, de ez is valami. Hogy tetszik?
Bill: – Szuper! Végre megpihenhetünk!
Ledobta magát az ágyra. Egy másodperc múlva aludt is.
Nem volt kedvem a szobába maradni. Kimentem a kertbe sétálni.
Bill: – Jaj, de jót aludtam. Hahó, Timi! Itt vagy? …..Na úgy látszik, kiment.
Én a nagyimmal beszélgettem a kertben.
Nagyi: – Nagyon örülök, hogy itt vagy. De egyben még mindig nem vagyok biztos. Muszáj megkérdeznem.
Én: – Kérdezd csak nyugodtan.
Nagyi: – Te, ez a Bill biztos fiú?
Én: – Ja, hát persze! – mondtam kacagva.
Éppen kávézgattunk, amikor Bill megjelent. Megállt a kerítés mellett. Erős ugatás hallatszott a kertből. A második percben Billre ugrott egy kutya.
–ÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!! Segítség!!!!!!!!!
Én: – Vajon mi történik?? Megyek, megnézem!
Nagyi: – Siess.
Bill: – Kérlek, szedd le! ÁÁÁÁÁÁ!!!!!
Én: – Jaj, drágám! Ez csak a kiskutyám. Nem látod, játszani akar.
Bill: – De akkor is szedd le!
Én: – OK. Mazsola, kuszu, gyere ide!
Bill: – Jaj, így már jobb.
Én: – Máskülönben, jó reggelt.
Bill: – Hogy mi?
Én: – Már reggel van!
Bill: – Ennyit aludtam?
Én: – Bizony. És most gyere és simogasd meg a kiskutyát.
Bill: – O….OkkkK…..Szia, kiskutya. Hogy vagy?
Én: – Na látod, nem bántja a jó embereket.
Nyílik a kapu, és valaki beszól:
Tom: –Mi történik itt? Kilométerre hallatszik az ordibálás!
