Egy kis idő múlva.
Vivi: – Csajok, én egészen elfáradtam már. Még sok van hazáig?
Én: – Hát. Még vagy két utcával arrébb. Gyertek fel hozzám.
Ema: – Ok, csak érjünk már oda.
Ale: – Csajok, én bemegyek a Non-Stop-ba egy Cola-ért. Ki tart velem?
Vivi, Ema: – Én!!
Ale: – Te nem jösz, Timi?
Én:– Nem, majd megvárlak itt kinn.
Ale: – Rendben, sietünk.
Nagy zajt hallok a főút felől.
– Á.. áááááá..!!!!!!!!!!! – ordít valaki.
A hangok kezdtek közelebbről hallatszani. Majd megpillantom Tomot és Billt rohanni, a fanok meg utánuk.
Én magamban: – Nem hiszek a szememnek. Ez nem lehet igaz!!! Ezek tényleg ők? Nem hagyhatom így őket! Segítenem kell nekik.
Előbbször megbizonyosodtam, ha nem káprázott-e a szemem, majd odaszaladtam hozzájuk.
Én: – Heló, fiúk. Ti tényleg a TH- ból vagytok?
Bill: – Igaz, nem autogramot akarsz te is? – mondta lihegve
Én: – Nem, nem. Asszem segítségre van szükségetek…
Tom:– Hát én is úgy látom. – mondta a fejét vakargatva, a nagy tömegre pillantva, amelyik pont felénk tartott. – Bill, van valami ötleted?
Bill: – A…a….Nincs.
Tom: – És neked? – fordult hozzám.
Én: – Hát….Egyenlőre csak az, hogy: SZALADJUNK!!!!!!
Bill: – Jó ötlet.
És el kezdtünk szaladni, ahogy csak bírtunk a megálló felé.
Eközben a lányok az üzletből kijőve:
Ale: – Héj! Hol van Timi?
Ema: – Tényleg, hova tűnt?
Vivi: – Szerintem megunt várni, és hazament. Elvégre nem lakik messze innen.
Ema: – Nem, én nem így ismerem Timit. Vajon nem történt-e baja?
Ale: – Szerintem nem. Egyébként is, mi történhetne vele egy ilyen békés kis utcában?
Ema: – Igazad van. Majd felhívom otthon, mert az akkum teljesen lemerült.
Még vártak egy kicsit, majd hazamentek.
Addig mi 3an még mindig szaladtunk. Majd behúztam őket hirtelen egy bokorba.
Én: – Figyu! Én nem messze lakok innen. Gyertek fel hozzám amíg lecsendesülnek a fanok.
Bill: – Ok, mert ha itt maradunk, azok bizti letámadnak.
Tom: – Szerintem is jó ötlet. – Mondta Billnek, miközben kacsintott egyet nekem.
Én: – Akkor nyomás!
Tom: – Itt?
Én: – Te barom! Gyere már te .....mániás!
Kibújtunk a bokorból.
Én: – Siessünk! Átmegyünk az úton, azon a kisutcán be és ott vagyunk.
Tom: – Az jó, de lehet ennél jobban sietni? Mert szerintem nem.
Bill: – Jaj, Tom, ne mind nyafogj, inkább szedd a lábad, mert mindjárt utolérnek!!!
Egy kis idő múlva már a parkon is átszaladtunk és a tömbházhoz értünk.
Én: – Na megérkeztünk. Gyertek be.
Tom: – De jó, végre kifújhatjuk magunkat. – és rádobta magát az ágyra, fix mellém.
Én: – Bill, te nem ülsz le?
Bill: – Ja, de igen. Csak elgondolkoztam.
Tom: – Még ilyen fáradtan is tudsz gondolkozni?
Bill: – Aham… Arra gondoltam, hogy te miért segítettél nekünk egyáltalán? –és rám nézett
Én: – Hát, mert én is fan vagyok. De tudom kontrolálni magam.
Bill: – Értem. De nem akarunk a terhedre lenni.
Tom: – Ne már, tesó. Felhagyhatnál a nagy udvariassággal.
Én: – Nem vagytok a terhemre. Hogy képzeled? Még álmomban sem gondoltam volna h ti itt lesztek a szobámban! – mondtam Billnek mosolyogva. – Kértek üdítőt? Én Cola-t iszom. És ti?
Ők: – Mi is!!!
Én: – És egy hamburger is jöhet mellé?
Bill: – Milyen egyforma a gusztusunk.
Én: – Aham. Mindjárt hozom. - mondtam mosolyogva.
Tom: – Ok.
5 perc múlva:
Tom: – Megyek, megnézem, mi van evvel a lánnyal. Szerintem nem is rossz…
Bill: – Lehet. De 1-et mondok. Ne használd ki őt is, mint a többit.
Tom: – Nocsak? Talán neked is tetszik? Ok.
Bill: – Dehogy is….
Tom kijött a konyhába, és átkarolt.
Én: – Tom, fejezd be. Inkább segíts h bevigyem ezeket. – mondtam a kajára mutatva
Tom: – Ok, farkaséhes vagyok.
Tom: - És hol vanak a szüleid?
Én: - Egyedül lakom, de a szüleim sokszor meglátogatnak.
Bill: - Ők messze laknak?
Én: - Hát a város másik részében, de én ide akartam járni suliba, ezért itt vettek nekem egy lakást addig, amíg befejezem a sulit.
Tom: - Aham, értem.
Miután kajáltunk, Bill elálmosodott.
Bill: – Plz, megmutatod, h hol alszom? Mert egészen álmos lettem.
Én: – Persze. Te az én szobámban, Tom pedig a living-ben.
Tom: – Miért pont ő a te szobádban? És te?
Én: – Én a vendégszobában.
Tom: – OK-OK, már azt hittem…….- és ránk mutatott. Billel egymásra néztünk.
Mi Tommal TVz- tünk 1 kicsit, Bill pedig elment lefeküdni. Tom keze elkezdett lefelé csúszni a trikóm alá.
Én: – Tom, te bunkó! Még 3 h-ja sem ismersz, de te már ezt akarod. Inkább megyek aludni!
Tom: – Velem? – maciszemekkel
Én: – Nem!!! Egyedül! -mérgesen
Még átmentem a szobámba a pizsimért. Bill ott aludt az ágyamban.
Én magamban: – Milyen édesen alszik.
És odamentem és megpusziltam. Ő erre átölelt. Persze még álmában. Majd meglepődve felugrott.
Bill: – Mi van? Mi történt?
Én: – A.aaaa…..Csak jó éjszakát akartam kívánni.
Bill: – Ja, kösz. Neked is. – és megpuszilt. Ez után nyugodtan aludhattam.
De mit beszélek itt össze-vissza? Már hogy aludhattam volna nyugodtan? Hisz el sem hiszem h Bill és Tom az én házamban vannak! És Bill az én ágyamban alszik. Ez annyira hihetetlen!
A sok izgalomtól és rohanástól elaludtam.
Reggel zajra ébredtem.
Én: – Fiúk, mi a helyzet?
Tom: – Bill épp kaját akar készíteni. De nem nagyon sikerül neki. – mondja kuncogva.
Bill: – Fogd be! Én legalább próbálkozok.
Én: – Ok-ok. Várj, segítek.- mondtam Billnek.
Mi 2en jót szórakozva elkészítettük a reggelit. Tom ez idő alatt telefonon besz.
Én: – Tom hol ül olyan sokat?
Bill: – Nem tudom. De né, már jön is.
Tom: – Besz Gustavval és Georgal. 1 h múlva jönnek értünk.
Bill: – Ok. Legalább megismerheted őket is.
Én: – Igen. Ja majdnem elfelejtettem. Megyek, hívjam fel a csajokat.
Tom: – Csajokat?
Bill: – Tom!!! –és megütötte a könyökével.
Én addig:
Én: – Szia, Ema. Bocsi, hogy így otthagytalak, de történt valami!!!!! –én izgatottan
Ema: – Semmi baj. De mi történt?
Én: – Ugorjatok az egészen fel hozzám. Siessetek!! Szuperfontos! Bye!
Közben csengetnek az ajtón.
Én: – Vajon ki lehet ilyenkor?
Amikor kinyitom:
Tom: – Sziasztok. Jó h már itt vagytok!
Én: – A.a…a. Igen. Gyertek be. – mondtam Gustávnak és Georgnak meglepődve.
Bill: – Már kész van a reggeli. – mondta röhögve.
Nagy nehezen elhelyezkedtünk az asztalnál, amikor ismét csengettek.
Én: – Ki lehet már megint! Mindjárt jövök. –mondom a fiúknak – Ja ti vagytok, csajszik? Gyertek be.
Ema: – Na mi volt az a fontos dolog?
Én: – Hát ez… És kinyitottam a szobaajtót.
A lányok ordítva ugrottak a fiúk nyakába.
Én: – A.a…….tehát bemutatom a barátnőimet. Ema, Vivi és Ale.
Tom: – Nem is rosszak. –súgta Georgnak sunyin.
Bill: – Hey! –és Bill megint oldalba bökte tesóját.
Én: – Gyertek enni.
Tom: – Jó ötlet, farkas éhes vagyok.
Én: – Ezt Bill főzte. Úgyhogy bizti fincsi lehet.
Bill: – Kösz. – mosizva
Evés után.
Én: – Uram, fiúk! Ti mindig ennyit esztek?
Tom: – Csak Bill és én. De ez még semmi.
Ema: – El sem hiszem, hogy ti itt vagytok.
Vivi: – De ti hogy kerültök ide?
Bill: – Hosszú mese. Na de nekünk most indulnunk kell. David már bizti mérges.
Ale: – Már ilyen hamar mentek? – és szomin Georgra nézett.
Gusti: – Sajna igen… De majd még besz. – és Vivire nézett.
Ema: – Hát jó.
Tom: – Timi, leadod a számod?
Én: – Hát persze. – és Billre pillantottam. Ő épp Emaval besz.
Elköszöntünk egymástól. Bill visszafordult az ajtóból, mert egy kis dolga akadt a WC-n. Én utánamentem. Ő épp kifele jött. Amikor megpillantott, visszafordult.
Én: – A….a…a…hát akkor, szia.
Bill: – Szia. És szorosan átölelt. – és elindult kifele.
Én: – Bill!!
Bill: – Igen?
Én: – De azért még látlak majd, ugye?
Bill: – Hát persze. – mondta mosizva, egy olyan megnyugtató és kedves hangon , amit soha nem felejtek el.
Majd kiment a többiekhez, akik már lent várták a kocsinál. Én is lementem.
Vivi: – Na akkor sziasztok. Remélem még besz tel-en.
A fiúk a kocsiból: – Sziasztok!
Tom: – Majd hívunk benneteket. – és kacsintott egyet nekem.
Ale: – Ok.
És az autó elindult.
A csajok: – Sziasztok!!!! – ordították puszikat integetve nekik. Majd a nagy fekete autó eltűnt a kanyarban.
Ema: – Jessz!!!! Ezt jól megfirkáltuk!!
Én: – Hát igen…
Vivi: – Tök jó. El sem hiszem!
Ale: – És most mit csinálunk? Hisz vakáción vagyunk!
Ema: – Gyertek vásárolni, és az után elmeséled hogy tal. a fiúkkal. – mondta nekem.
Én: – Rendben.
