Bill:– Jó reggelt drágám.

Én: – Jó reggelt. Te hogy kerülsz ide?

Bill: – Pót kulccsal....emlékszel?adtál 1-et a lakáshoz.

Én: –Tényleg. De én még annyira álmos vagyok!

Bill: – Ma kirándulni megyünk!

Én: – Jaj, ki is ment az eszemből. És merre lesz a kiruccanás?

Bill: – Hunyadra.

Én: – Csak mi 2-en? –és mosizva néztem rá.

Bill: – Igen, de a 2ik nap jönnek a többiek is. Megbeszéltem Tommal.

Én: –De én még annyira álmos vagyok!

Bill: – Majd felébredsz az autóban!

 

És ölbe vett és kihurcolt.

 

Én: – Ne!!! Tegyél le! Még össze sem pakoltam.

Bill: – Majd megveszünk mindent ott.

Én: – De még pizsiben vagyok!

Bill: – Majd átöltözöl. Gyere már.

Én: – Hát ez borzasztó. Várj 5 percet. Mindjárt jövök, csak kapok vmit magamra.

 

Én berohantam a házba.... és el kezdtem pakolni meg öltözködni...nem is vettem észre hogy mennyire eltelt az idő...

-my dress up

 

Én: – Na itt vagyok, drágám.

Bill: – Asszem  ideje is....3 órája várok már az autó előtt!!!!

Én: – Hih! Nem is vettem észre hogy ilyen késő van. Bocsi.

Bill: –  Semmi baj....hát ilyenek a csajok.

Én: – Héj! És amikor te órák hosszat rendezed a hajad?

Bill: – Na jó, inkább siessünk. Mert már késő van...

Én: – Ok. Plz beteszed a csomagjaimat?

Bill: – Jajj, mit tettél beléjük? Köveket?

Én: – Na ne mondd, hogy nem bírod.

 Bill: – Nagyon vicces. Szállj be, indulunk.

 

 

Beültünk egy fekete autóba. A sofőr vezette, mi hátul ültünk. Örültem, hisz  így nem lesz semmi baj az úton. Mivel a családi autónkkal többször az út szélén maradtunk.

Bill: – Ha odaérünk, bejelentkezünk a szállodánál.

Én: – Már szobát is foglaltattál?

Bill: – Mindent elrendeztem. Az autót is. Láthatod.

Én: – Ez tényleg vagisz.

 

   Hát szépen elterveztük. Csak egy bökkenő volt. 40 km-t mentünk és kipurcant az autó!!!

A sofőr: – Sajnálom, de javítót kell hívni.

Bill: – Hogyhogy? És ez meddig tart?

A sofőr: – El kell szállítani az autót, itt nem lehet megjavítani.

Én: – Balszerencse.

Bill: – Akkor ne még jöjjön vissza utánunk.

Én: – És kérem, vigye vissza a csomagjainkat is.

A sofőr: – Rendben, kisasszony, gondoskodom, hogy visszakerüljenek.

Én: – Köszönöm. 

Bill: – Na ez szép, mondhatom! A legdrágább autó is elromlik!

Én: –Majd megyünk busszal! A közelben van egy megálló. Ne aggódj.

Bill: – Én már rég nem ültem buszon...

Én: – Most fogsz. Lehet nem olyan kényelmes…de ki lehet bírni.

Bill: – Csak 1 óra múlva van a járat. Ki van írva. Addig gyere, sétáljunk egyet.

 

A közelben volt egy kis tavacska. Körülöttünk csak erdők, mezők, dombocskák. És csak mi ketten…

Sétálgattunk, a tájat csodáltuk, majd lepihentünk a tópartra. Már rég óta nem voltunk kettesben valahol.

 Egyikünk sem szólalt meg, a vizet figyeltük. Enyhe szellő fújdogált. Ezüstösen csillogott a tó, a napsugarak a víz felszínén táncoltak.  Úgy éreztem, mintha ez csak egy álom volna. Annyi minden történt velem ezekben a napokban. Szerelmes vagyok, egy bandában énekelek. Minden vágyam teljesült.

 

 

És most szárnyalok, kihasználok minden pillanatot! És kikiálthatom a világnak: BOLDOG VAGYOK!!!!!!!!!!! 

 

           

            Bill: – Emlékszel, legelőször amikor megismerkedtünk.

            Én: – Igen,és a parkban...A legelső csók…

            Bill: – Milyen szép volt akkor.

            Én: – Olykor túl szépnek találom ahhoz, hogy igaz legyen.

            Bill: – De igaz. Minden, ami velünk történik, az hogy itt vagyok, veled, az hogy szeretlek.

            Én: – Tudod, nem akarom, hogy mások miatt összevesszünk. Például először Tom, majd Diego miatt...

            Bill: – Én sem akarom….

                        – Én nagyon szeretlek....És bocsáss meg, ha valaha nem bíztam meg benned...

            Én: – Én is nagyon szeretlek. –És megcsókoltam.

 

Ahogy ott álltunk, ahogy a szellő a parton fújdogált, a napsugár reánk mosolygott. Úgy éreztem, az egész világ velünk forog a leírhatatlan boldogságban, csak mi ketten létezünk, és együtt leszünk örökké, egy mesés világban, és im Unendlichkeit.

Most éreztem igazán, hogy mennyire csodálatos dolog a szerelem.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

De persze egy romantikus pillanat sem tarthat örökké!!!!!(sajna)

 

Képzeljétek, közben már az utolsó buszjárat is elindult a város fele.

 

            Bill: – A fenébe!!!!

            Én: – Most mi van? –mivel Bill hirtelen felugrott.

            Bill: – Elindult a busz!!! Most akkor itt fogunk aludni?

            Én: – Gyere szaladjunk!!!

            Bill: – Ezt nem gondoltad komolyan?!!

            Én: – Dehogynem!

           

            Én el kezdtem rohanni a busz után. Bill pedig utánam.

            Én: – Gyere, siess.

            Bill: – Nem, phhhaj, én nem bírom tovább.

            Én: – Még egy kicsit!

 

           

 

            Miután 5 percet loholtunk, a “kedves” buszsofőr megállt.

 

            Bill: – Én nem ülök fel erre!

            Én: – Akkor majd állsz! Nincs hely ülni!

           

            Nagy nehezen feltuszkoltam. Full volt a busz, alig lehetett férni, az emberek összenyomulva álltak, ültek, mint a heringek. Alig tudtunk megállni az egyik ülésnél.

 

            Én: – Ennél rosszabb nem is lehet!

Bill: – Szerencsére a sofőr csak vagy 20-al hajtott.

Én: – Hát másképp nem értük volna utol.

Bill: – Most hol fogózzak??

Én: – Nem tudom!!! Annyian vannak itt!

Bill: – Most mit csináljak????? Nem érem el a fogantyút!

Én: – Ne fogózz belém!!!!!

 

Abban a percben a sofőr nagyot fékezett. Bill elvesztette az egyensúlyát és rám esett. Nekem persze, nem volt erőm megtartani őt is, bármennyire sovány. Egy adott pillanatban a földön találtuk magunkat.

Gondoljátok el, mennyire kínos helyzet volt. A földön, Bill rajtam, és a buszban minden ember szeme rajtunk csüngött. Mi egymásra néztünk. Na most mi lesz? Bill rámmosolygott, és ahelyett, hogy leszállt volna rólam, mindenki szeme láttára, megcsókolt.

Az emberek tátott szájjal bámultak. Én pedig viszonoztam a csókot. Mindenki tapsolt.

A sofőr el kezdett dudálni, amikor látta, hogy egy ember sem akar leszállni a megállóban. De a buszban még hallatszott a tapsvihar. Majd Bill felállt végre, és felsegített engem is.

 

Leszálltunk a buszról. Az emberek integettek, sok szerencsét kívántak, búcsúzkodtak.

 

Én: –Nem elég hogy sztár vagy, még magadra akarod vonni a figyelmet? –röhögtem.

Bill: – Phoai, még jó, hogy autogramot nem kértek. –kacagott ő is.

Én: – De most, komolyan. Ez mi volt?

Bill: – Tudod, be akartam bizonyítani, hogy mennyire szeretlek, és hogy mindenki előtt be tudom ezt vallani.

Én: – Én is nagyon szeretlek. De nem gondolod, hogy ez túl korai? És gondold el. Ez neked nagy veszteség lenne, ha a rajongók megtudnák.

Bill: – Ez engem nem érdekel. –és megcsókolt.

 

Közben a szállodába értünk. Én tátott szájjal mentem be a folyosóra.

 

Én: – Te ezt a szállodát foglaltattad?

 

Bill: – Hát igen… Miért, baj?

Én: – Dehogyis. Csak annyira szép… Nem is lehet szállodának nevezni..

Bill: – Örülök, hogy tetszik. Megyek bejelentkezni. Várj meg itt.

 

            Ahogy Bill elment, csengett a telcsim.

 

Én: – Halló!

Tom: –Szia. Na hogy vagytok?

Én: – Jaj, ne is kérdezd. Képzeld, elromlott az autó.

Tom: – És akkor most az úton vagytok?

Én: – Nem, elértünk a hotelig. De majd elmesélem. És ti?

Tom: – Itt minden szuper jól megy. Képzeld, most egy bulin vagyok Ema-val.

Én: – A többiek?

Tom: – Ők moziban.

Én: – Akkor látom, megvagytok nélkülünk is.

Tom: – Hát a lányok mind emlegetnek. Adom Ema-t. Szia. Aztán találkozunk holnap.

Ema: – Szia! Máris hiányzol! Nem tudtam, mit vegyek fel a bulira!

            Én: –  Na? És már megtörtént?

            Ema: – Jaj ne! Ne még izgass evvel! Még nem!!!

            Én: – Csak kérdeztem. De most az éjszaka úgyis egyedül lesztek…

            Ema: – Ne is mondd ki! Én várok vele.

            Én: – Jól teszed.

            Ema: – ÉS nálatok?

            Én: – Most nincs szó ilyesmiről… Remélem. Hisz még nem hiszem, hogy fel vagyok készülve rá.

            Ema: – Jaj, te mindig biztos voltál magadban! És most akkor mi van?

            Én: – Nem tudom!!! Szerintem ez egy nagyon fontos dolog, és biztos akarok lenni! Tutira biztos!

            Ema: – Értem. Na, furcsa, hogy telcsin beszélünk ilyesmiről.      

Én: – Igen.... Na puszillak benneteket, és a srácokat is. Le kell tennem, mert jön Bill. Még nem voltunk fent a szállodában.

Ema: – Oooo….értem én….szia…

Én: – Te is kezdesz olyan lenni, mint Tom! Csá!

 

Bill: – Ki volt az?

Én: – A srácok. Na, mi van?

Bill: – Egy kis gondocska akadt…

Én: – Mi?

Bill: – Hát… Nincs üres szobájuk!

Én: – De hát te lefoglaltad!

Bill: – Igen, de azt mondták, hogy ahhoz 12–ig jelentkezni kellett volna. Most 16 óra van. Már továbbadták másnak.

Én: – De hát azt hogy lehet?

Bill: – Az a gond, h nem tudom, hol fogunk aludni. Telefonáltam több szállodához, de sehol sincs üres hely.

Én: – Ja! Nem olyan nagy gond. Nagymamám nem messze lakik. Csak vagy 5 km-re a várostól, egy faluban. Ott is elalhatunk.

Bill: – Tényleg? De jó!

Én: – Akkor induljunk.

Bill: – Egy taxi majd kivisz. De ez biztos?

Én: – Hát persze. Ale nagymamájával szomszédok.

Bill: – Na akkor induljunk.

 

Egy óra alatt ott is voltunk.

 

Mama: – Jaj de jó hogy itt vagy! Gyere, öleljelek meg! Milyen rég nem láttalak,

Én: – Szia. Én is örülök, hogy látlak. Nagyi, nem egyedül jöttem.

Mama: – Azt látom.

Én: – Bemutatom Bill-t, ő a barátom.

Bill: – Csókolom.

Mama: – Szia. Fent, a másik házban nyugodtan elhelyezkedhettek.

Én: – Köszi, nagyi!

 

            Bementünk a házba. Ugyanis az udvaron két ház volt. Egyik a nagyimé, egyik pedig a rokonlátogatásoknak volt építve.

 

Én: – Nem egy öt csillagos szálloda, de ez is valami. Hogy tetszik?

Bill: – Szuper! Végre megpihenhetünk!

 

            Ledobta magát az ágyra. Egy másodperc múlva aludt is.

Nem volt kedvem a szobába maradni. Kimentem a kertbe sétálni.

 

Bill: – Jaj, de jót aludtam. Hahó, Timi! Itt vagy? …..Na úgy látszik, kiment.

 

            Én a nagyimmal beszélgettem a kertben.

 

            Nagyi: – Nagyon örülök, hogy itt vagy. De egyben még mindig nem vagyok biztos. Muszáj megkérdeznem.

            Én: – Kérdezd csak nyugodtan.

            Nagyi: – Te, ez a Bill biztos fiú?

            Én: – Ja, hát persze! – mondtam kacagva.

 

            Éppen kávézgattunk, amikor Bill megjelent. Megállt a kerítés mellett. Erős ugatás hallatszott a kertből. A második percben Billre ugrott egy kutya.

–ÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!! Segítség!!!!!!!!!

Én: – Vajon mi történik?? Megyek, megnézem!

Nagyi: – Siess.

Bill: – Kérlek, szedd le! ÁÁÁÁÁÁ!!!!!

Én: – Jaj, drágám! Ez csak a kiskutyám. Nem látod, játszani akar.

Bill: – De akkor is szedd le!

Én: – OK. Mazsola, kuszu, gyere ide!

Bill: – Jaj, így már jobb.

Én: – Máskülönben, jó reggelt.

Bill: – Hogy mi?

Én: – Már reggel van!

Bill: – Ennyit aludtam?

Én: – Bizony. És most gyere és simogasd meg a kiskutyát.

Bill: – O….OkkkK…..Szia, kiskutya. Hogy vagy?

Én: – Na látod, nem bántja a jó embereket.

 

Nyílik a kapu, és valaki beszól:

Tom: –Mi történik itt? Kilométerre hallatszik az ordibálás!

             

           

Csütörtök reggel nagy zúgásra ébredtem. De amikor nagy nehezen feltápászkodtam, láttam, hogy ez csak a telcsim.

            Én: – Halló.

            Ema: – Szia. Gyere gyorsan a stúdióba próbálni me itt zűrös a helyzet…

            Én: – Na akkor sietek. Pusz.

 

Amikor odaértem:

 

Én: – Helló, srácok! Mizujs?

            Ale: – Hát….

            Én: – Csajok, mi történt itt?

            Georg: – Megmondjam?

            Én: – I-G-E-N!!!!

            Tom: –Nem velünk léptek fel!!! És stúdiófelvétel sem lesz holnap!!!!

            Én: – Mi??? Miért?

 

            És ekkor valaki megjelenik az ajtóban.

           

            Diego: – Hola!

            Én: – Nem lehet igaz!!! Diego Gonzales……Diego!!!!!!!!!!!!-és a nyakába ugrottam.

            Bill: – Ezt nem hiszem el…

            Ema: – Ja ha nem tudnád, Timinek Diego volt a 2 . kedvence. Amióta ismerem mindig őt hallgatta. És egy egész kollekciója van Diego képeivel.

            Bill: – Gyönyörű példány, mondhatom.

            Vivi: – És azok a göndör fürtök. Eszméletlen!!!!

            Gusti: – Héj!!

            Ale: – És az a mosoly! Menjünk köszönjünk neki.

            Georg: – Most el van foglalva, nem látjátok? Mondta a méregtől kivörösödve.

           

            Diego és én:

            Diego: – Que tal bonita? Como estas?

            Én: – Köszi, nagyon jól .Pláne hogy téged látlak Első számú rajongód vagyok!  

Diego: – Ennek nagyon örülök.. Nem is gondoltam volna hogy itt Romániában is vannak rajongóim....

            Én: – Szuper, hogy itt vagy.

            Diego: – Én is örülök, hogy eljöhettem.Soha nem jártam még itt.

            Én: – Miután megreggelizünk, szívesen megmutatom neked a várost. OK?

            Diego: – Que chevere(szuper), az vagyisz lenne.

Én: – Na akkor mi megyünk. Majd besz később. Ja! Szia édesem. Majd jövök. –megpusziltam Billt, és elmentem.

 

            Bill: – Láttátok ezt? – mondta ámulva.– Ezt nem hiszem el!Faképnél hagyott!!!!!

            Ema: – Hát sajna igen. Ez megesik....

            Tom: – Nagy vihar közeledik. – sóhajtott.

 

            Diegoval nagyon jót szórakoztam. Az egész várost körbe jártuk. Elmentünk a Nagyparkba, a sétatérre majd a Vidámparkban kötöttünk ki. Nem akartram felülni a hullámvasútra. Ez Billre emlékeztetett. Akkor szökött az agyamba, hogy késő van, mennem kell, hisz Billt ott hagytam egyedül....

            Én: – Diego, mennünk kell. Én a barátaimmal vacsizok.

            Diego: – Okey, ha nagyon muszály.... Majd holnap talizunk?

            Én: – Hát..igen....ha akarod....

            Diego: – Persze hogy akarom. Nagyon tetszessz. Remélem többször fellépsz majd velem Európában.

            Én: – Figyelj.nem akarlak megsérteni....nagyon édi vagy meg minden.....de nekem már van barátom...és őt nagyon szeretem....

            Diego: – Hát persze......Bill....Esetleg lehetne róla szó, hogy....

            Én: – Nem, Diego....Most inkább hazamegyek.

           

            Beültem egy taxiba. Borzasztóan nagy forgalom volt. Amíg a kocsiban ültem, elgondolkoztam: “Régebb mindent megtettem volna, hogy Diegoval talizhassak, most meg valósággal zavar a jelenléte. Ő is annyira cuki...olyan szépen mosolygott rám, és azok a barna szemek.......DE NEM!! Én Billt szeretem. És nem akarom, hogy baj legyen ebből az egész ügyből!!!!!!

 

Csak 8 felé értem a hotelhez. Kiszálltam a taxiból.és bementem a livingbe, mintha semmi nem történt volna. Tulajdonképpen nem is történt „még”.

(a szállodában a srácok egy egész apartmannt vettek ki, ezért a hálószobák mellett living és konyha is volt)

 

            Én: – Szevasztok srácok. Megjöttem.

            A többiek az ágyon ültek a szobában:

 

            Ők: – Szia!!! –unottan. Ebből a hangnemből megéreztem, hogy valamiért kicsit haragusznak rám.......

            Tom: – Ahhham......Na mi most megyünk, h tudjatok beszélni...

 

            Bill a fotelben ült. Hirtelen felpattant, amikor a tübbiek kipárologtak..

           

 

            Bill: – Na jó! Ez mi volt?- kérdezte egy “kicsit” idegesen.

            Én: – Mi hogy legyen? Jaj, csak nem azt hiszed hogy én.....

            Bill: – De igen.....

            Én: – Jaj, macim....ő volt a kedvenc énekesem...ameddig...

            Bill: – Ameddig mi?

            Én: – Hát ameddig megismertem a TH-t. És téged. És te tudod h nagyon nagyon szeretlek... nem csalnálak meg...Ugye bízol bennem?

            Bill: – Bízok benned, csakhogy......Biztos h ő nem....?

            Én: – Igen, biztos. Ne is gondolj ilyesmire!

            Bill: – Na, Ok. Ennek nagyon örvendek. – és megcsókolt.– Már azt hittem hogy elfelejtkeztél rólam. Egész nap még fel sem hívtál. Én egy csomót hívtalak,de a telcsid le volt zárva.

            Én: – Jaj, bocsánat. El is felejtkeztem....

            Bill: – Nem godolod, hogy túl sok volt? Az egész napodat Diegoval töltötted?

            Én: –  Gondold el....szegény nem ismeri a várost... csak elvittem egy pár helyre hogy ne tévedjen majd el itt...

            Bill: – Dehát én sem ismerem a várost..és te mégsem ....

            Én: – Bocsi, cseng a telcsim.

            Bill: – Ki az? – gyanakvóan.

            Én: – A....csak egyik csajszi.

           

           

Diego: – Itt vagyok egy DisKo előtt.

Én: – Pontosabban hol? Itt egy csomó DisKo van......

     –  Ja, értem.

Diego: – Na akkor várlak..Kérlek, siess. Ok?

            Én: – Rendben, sietek. Csá!

           

Bill: – Mi az? Nincs semmi gond?

Én: – Dehogy is...

Bill: – Már azt hittem h Diego hív...ilyen későn.....

Én: – Ugyan már.....De most mennem kell. Puszi, majd jövök. Vagy inkább talizunk holnap.....

Bill: – Rendben. Szia, cicám.

 

Bill( magában) : –Vajon mér nem hiszem el én ezt?!.....Inkább kiderítem h mi folyik itt.!!!

 

Én egy taxit kerestem és gyorsan a GeKo DisKo-hoz értem.

 

Én: – Szia, Diego.?

Diego: – Szia.

Én: –  Ahogy hívtál, azonnal ide siettem. Mit kerestél ilyenkor a városban ? És ha bajod esett volna? Hisz nem ismered a várost.

Diego: – Lazulj el egy kicsit. Ne izgasd magad.

Én: – Hogyan????

Diego: – Mit szólnál, ha elmennénk együtt valahova?

Én: – Akkor te nem tévedtél el? Ez csak egy ürügy volt? Én már nem értek semmit az egészből.

Diego: – Igen..-mosizva. Figyelj....Amint már mondtam.Nekem nagyon tetszessz. És nem adom fel olyan könnyen.–Majd hirtelen lesmárolt.

            Közben Bill egész úton követett. Amikor odaért, én és Diego a járdán álltunk.... elég közel egymáshoz. 

 

            Én: – Diego, te megőrültél!! Csak ki akartál kezdeni velem? Te barom!  –és eltoltam magamtól. De már késő volt, Bill meglátott minket és elszaladt.

            Én: – Na én elmentem!

 

            Amikor Bill hazaért, nem állt szóba senkivel,hanem gyorsan felszaladt a lépcsőn és bezárkózott a szobájába!

            Bill: – Hogy lehet ez? Hisz Timi megígérte... Azt mondta, nincs közte és Diego között semmi. Azt mondta, hogy szeret...és hogy soha nem csalna meg. Akkor most nem értem....Mi történhetett?? Miért ment el Diegoval anélkül hogy szólna? Hazudott!!!

 

            Kint a living-ben a többiek nagyon csodálkoztak....

 

            Tom: – Na evvel meg mi történt?

            Ema: – Hát....érdekes...

            Ale: – Nem is köszönt...Csak felszaladt.

            Georg: – Nem is vett észre minket.

            Ema: – Azt hiszem, hogy ez megint Timivel kapcsolatos.

            Vivi: – Miért van Billnek mindig annyi problémája Timivel? Látod, nekünk még nem volt 1szer sem....

            Gusti: – Hát ne is legyen drágám. Ha bízunk egymásban, és egyikünk sem lép félre, nem is lesz. – és megcsókolta Vivit.

            Ale: – De menniyre igazatok van. – és lesmárolta Georgot.

            Ema: – Na jó....velünk sem volt eddig még probléma.....

            Gusti: – Ezen nagyon csodálkozom...

            Tom: – Hihihi.....Na én megyek, lásam mi a gond Billel.

 

           

Tom elment megnézni, mi történt a tesójával...Először egyet kopogott...de semmi válasz. Másodszorra kopogott 2-őt erősebben....de semmi....Harmadszorra már valósággal verte az ajtót.

Tom: – Bill, én vagyok! Nyiss ajtót! Mi történt brother??? Nekem igazán elmesélheted!!! Bill!!! Kérlek válaszolj! Bill!!!!!!!

 

Egy csomót dörömbölt, de Bill nem válaszolt, magában tűnődve feküdt az ágyán, gondolkozot..... amíg el nem aludt szomorúan, csalódottan.

 

Tom lement a többiekhez.

Tom: – Bezárkózott. Nem válaszol. Én nem értem.....

Ale: – Vajon mi a franc történt hogy ennyire rosszul reagál!!!!

Vivi: – Majd kiderítjük holnap. Most álmos vagyok.

            Georg: – Mi is. Nagyon késő van már.

            Ale: – Szia drágám. Mi akkor megyünk haza. Majd holnap talizunk.

            Tom: – Sziasztok. – és lesmárolta Ema-t.– Jó éjt. Remélem velem álmodsz..

            Ema: – Biztos lehetsz benne.

            Gusti: –Na akkor jó éjt mindenkinek.

            A többiek: – Gutte nacht!!!!!!

 

            Én egész éjjel nem tudtam aludni. Bántott az, hogy hazudtam Billnek Diegoval kapcsolatban. Csalódott voltam, nem gondoltam volna, hogy akiért rajongtam eddig, ennyire rossz srác, és visszaél a helyzettel.

– Mi lesz ha ezt Bill megtudja? De hisz nem én tehetek róla, ez nagyon hirtelen történt. Jaj, de akkor is hibás vagyok, mert elmentem, és bedőltem Diego játékának!!!! HAZUDTAM Billnek!

 

 

            Reggel(péntek)

 

            Nagy nehezen feltápászkodtam....felöltöztem és elkecmeregtem a szállodába. Már mindenki ébren volt. Ott találtam őket a living-ben, de Billt nem láttam sehol.

 

            Én: – Szevasztok, srácok!

            A többiek: – Helo!

            Én: – Na most mi van?

            Ale: – Igazán, mi hogy legyen?

            Tom: – Valami történt a tesómmal.

            Georg: – Az az érzésünk, hogy te tehetsz róla.

            Én: – De srácok, most mit csináltam????

            Ema: – Menj, beszélj vele. Tegnap óta nem jön ki a szobájából.

Vivi:  – Nem tudom mi van. De elég szominak látszott amikor hazajött tegnap este.

Én: –  Megyek beszélni vele!!!- mondtam most már nagyon izgatottan.

 

Kopogtatok, de semmi válasz.

Én: – Bill, nyiss ajtót! Én vagyok az! Kérlek...

Bill: – Gyere be. – benyitottam, és ő az ágyon ült. A földet bámulta, nem nézett rám azokkal a szép barna szemeivel, mint máskor. Én közelebb mentem hozzá, majd nagy nehezen megszólaltam. Szívem mélyén sejtettem, hogy miről van szó...már bántam, hogy nem mondtam el neki a legelején az igazat, de most már nem vátoztathatok meg semmit......

 

Én: – Szivi, mi történt?

Bill: – Tényleg tudni akarod!?

Én: – Hát igen...-mondtam halkan.

Bill felemelte a fejét és rám nézett. Mérges volt, de bármennyire is próbálta titkolni, a szemei elárulták, hogy mennyire szomorú.

Bill: – Láttalak!Diego-val tegnap este! És ne tagadd le!

Én: – De édesem, ez csak egy félreértés lehet. Biztos. Én nem csináltam semmit.

Bill: – Méghogy félreértés!

Én: – Jó, bevallom, hogy hazudtam a legelején...de csak azért, mert nem akartam, hogy Diego miatt összevesszünk.

Bill: – Hazudtál! Azt mondtad, hogy nem Diego hívott tegnap este!

Én: – Nekem  azt mondta hogy eltévedt és.....

Bill: – Elég! Ki tudja, mit csináltatok miután elmentem!

Én: – Legalább hallgass végig.....

Bill: – Te sem vagy különb a többinél. Téged is csak a pénz érdekel! – mondta most már ordítva.

Én: – Hogy mondhatsz ilyet? Ezt igazán nem vártam tőled. – mondtam, de elcsuklot a hangom. És kiszaladtam.

 

            Ema: – Mi történt? –Én leültem az ágyra a többiek mellé és elmeséltem.

            Én: – Hát az úgy volt, hogy Diego felhívott tegnap este. Én Billnek nem mondtam el hogy ki hívott, féltem hogy haragudni fog, nem engedi majd hogy segítsek Diegonak, mivel ő azt mondta hogy sürgős, hogy nem talál vissza a szállodához. És amikor odaértem, lesmárolt. Ez annyira hirtelen történt, hogy nem tudtam elkerülni. És Bill meglátott.

            Tom: – A szemét!

            Vivi: – Hát akkor nem te vagy a hibás!

            Én: – De Bill nem tudja ezt. És hát hallottátok hogy miket mondott. – én most már zokogva.

            Ema: – Jaj, ne szomorkodj! Biztos elrendeződik ez is valahogy...

            Én: – Hát remálem. –sóhajtva. – kimegyek a mosdóba. Teljesen elmosódott a festékem....Egy pill.

           

            Amikor a mosdó felé igyekeztem, megpillantottam egy csajszit, aki teljesen kitűnt a többi közül.Piros mini szoknya ,rövid fekete top volt rajta és egy “500000000000” cm-es magas sarkú, szűk szárú, black csizma!!!  Megfogta a pasija kezét és arrébb húzta a sarokba. A csajszi a falhoz állt és teljesen magához rántota az “áldozatát”. Elkezdtek vadul smárolni...Inkább a csajszi esett neki a srácnak, úgy tűnt nekem.

            “ Ajaj, ezek aztán nem szégyenlősek.” –gondoltam magamban. Gondoltam, közelebb megyek, hisz úgyis ott kell elsétálnom a mosdóba....Amikor közelebb léptem, nem hittem a szememnek, a lábaim kővé változtak......Az a pasi nagyon is ismerős volt, méghozzá: BILL!!! Egy kis utcai kurvával.....!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

 

Sírva elszaladtam onnan.

A többiek megkérdezték h mi történt. Én elmeséltem nekik.

            Én: – Nem hittem volna Billről, hogy ennyire durván akar bosszút állni.....lehet már el is felejtett....ahogy ott csókolózott avval a csajszival.......

            Ema: – Ezt nem hiszem el.

            Georg: – És pláne miután lefeküdt veled!!!!!! Hoppá, bocsi.

            Én: – Te miről beszélsz?????

            Tom: – Hát ti ketten nem.....?vagyis izé...Mármint én azt hittem...

            Én: – Dehogy is!!!! Tom.....már megint ilyesmire gondoltál???

Tom: – Jah boccsi......De akkor is!!!! Szemét alak! Megölöm!!!

            Én: – Ne! Hagyd csak. Nem fogok én itt sírni érte!-mondtam lelepvezve a csalódásom és szomorúságom.–  Holnap fellépek a stadionban Diego-val!

            Vivi: – Ez a beszéd!

            Tom: – De most hova mész?

            Én: – Sétálni egyet.

 

            Az ajtónál Diego-ba botlok.

            Diego:– A.aa..Szia.

            Én: – Szia.

            Diego: – Én csak bocsánatot akartam kérni a tegnapiért. Hülye voltam.

            Én: – Semmi gond. Minden OK. Na én megyek is.

            Diego: – Rendben Akkor holnap talizunk a koncin.

            Én: – Figyu, ugye nem harizol ha holnap nem lépek fel?

            Diego: –....Nem....megértelek. Számítottam erre.

            Én: – Kösz..Jah ugye mi már nem találkozunk többé?

            Diego: – Hát sajna nem...holnap a konci után visszautazom Mexikóba.

            Én: – Azért örülök hogy beszélhettem veled.

            Diego: – Én is. Remélem majd egyszer újra látlak.

            És gyengéden megölelt. Én engedtem.... elvégre ez nem bűn....Majd én is szorosan átöleltem és megpusziltam.

            Én: – Hát akkor jó utat, és sok sikert továbbra is.

            Diego: – Neked is sok sikert. És ha valamire szükséged van itt hagyom a tel.számom, bármikor felhívhatsz, hisz barátok vagyunk.

            Én: – Igen, barátok. És köszi. Bye.

            Diego: – Bye.

 

           

             A szállodában:

           

 

            Bill: – Helo mindenkinek. Hol van Timi?

            Tom: – Én nem is tudom.....Ti srácok?

            Vivi: – Elpárolgott.

            Georg: – Elment Diegoval.

            Ale: – De téged mióta érdekel? Szerintem nem kellene!!!

            Bill: – Most mi van? Én meg akartam vele beszélni a dolgokat...hisz tegnap nem hallgattam meg...azt hiszem túl szigorú voltam vele.....

            Ema: – Na jó h most jut ez eszedbe!

Tom: – És eléggé megsértetted!!!

Bill: – Beszélni szeretnék vele.....

Vivi:– Sétálni ment.....

Bill: – Ok, köszi! Megkeresem!

            Gusti: – Remélem ez jól fog elsülni!

            Ema: – Mi is!

 

            Én a tóparton sétalgattam, a kék égboltot bámultam, a zöldellő fákat....a madarakat, ahogy ennivalót keresgélnek és morzsákat csipegetnek......A közelben leültem egy padra.. Bill szavai jutottak az eszembe. Azt mondta hogy szeret, most meg a szemembe vágja hogy csak a pénz érdekel, nem hallgat meg, majd mással smárol bosszúból.....vagy lehet el is felejtett már engem....??? Hisz ő egy sztár....Bármilyen csajszit megkaphat magának....... 

           

           

Bill a hátam mögött állt egy magas fa mellet, majd végre nehezen megszólalt....

 

Bill: – Timi....

            Én: – Te miért jöttél ide? Ha jól tudom, nem is akarsz látni...én is csak 1 vagyok a sok közül, nem?????

            Bill: – Jaj, Timi, én nem úgy gondoltam.....csak.....annyira feldühített hogy mással látlak.

            Én: – És azzal a lánnyal ott a folyosón? Azt sem úgy gondoltad?????

            Bill: – Hát az nem jelent semmit...csak meg akart vigasztalni....hirtelen történt.......

            Én: – Na látod?Diego is hirtelen csókolt meg,...De amikor el akartam magyarázni  neked a dolgokat, te nem hallgattál meg!!! Elismerem, hogy rosszul tettem, hogy eltitkoltam azt a hívást, dehát akkor is.......

Bill: – Jaj, én annyira sajnálom....talán ha még egyszer megpróbálnánk..- közelebb került hozzám és gyengéden megcsókolt.

            Én: – Én is nagyon sajnálom. Rendben. Megpróbálhatnánk...

 

            Ő rámmosolygott, és végre rám nézett azokkal a szép barna szemeivel......Nagyon örültem, hogy újra együtt vagyunk, hogy újra biztos vagyok benne, hogy szeret. Annyira hiányzott már a csókja, a hangja, a simogatása, a kedves szavai.

 

            Hazafele már kézenfogva mentünk.( persze a sok-sok smaci és séta után).

 

A srácokat megint ott találtuk a nappaliban.

 

            Tom: – Nana!

            Ema: – Úgy látom szent a béke.

            Én: – Hát igen, végre.

            Bill: – Cicám, úgy hiányoztál.

            Én: – Nekem is. Nagyon nagyon!!!!

            Bill: – Mennyire?          

            Én: – Nagyon – nagyon nagyon nagyon.

            Bill: – Nekem jobban, mint neked!.

            Én: – Nem, nekem még jobban hiányoztál!!!

            Tom: – Elég már!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Befejeznétek a sok nyalakodást??? Más is van a szobában!

 

 

           

 

Most kibékültem Billel....szerencsére minden jól végződött.

            Arról volt szó, hogy holnap stúdiófelvétel...de a végén elmaradt......David azt mondta hogy majd csak a jövő héten, de sohase lehet tudni, hogy mikor jut eszébe valami.

            Mellesleg azt hiszem, Bill-el kiruccanást terveztünk holnapra....Remélem izgi lesz.

 

 

           

 

           

 

 

            Reggel

            Gyorsan felöltöztem, kisminkeltem magam és szaladtam is a hotelbe.

            A folyosón összefutottam Tommal.

            Én: – Szia, Bill hol van?

            Tom: – Még alszik. Ja és figyu? Sajnálom h akkor annyira durva voltam veled.

            Én: – Hát, nem volt v-mi szép, de Ok. –és megpusziltam. – Na most meek Bill-hez.

           

            Kopogtattam az ajtón, majd benyitottam.

 

            Én: – Bill! Hahó!

            Megpillantottam az ágyban. Ugyanolyan édesen aludt, mint 1-szer az én ágyamban.

            Leültem mellé, simogatni kezdtem az arcát.

            Ő erre hirtelen odahúzott mellé.

            Bill: – Szia, cicusom.

            Én: – Te bolond! Hogy megijesztettél! Ezért fizetned kell vmit.

            Bill: – Várj, gondolkozzak. 1 csók?

            Én: – Csak 1?

            Bill: – 2?

            Én: – Csak? Nekem 1000000 kell.

            Egy adott pillanatban már rajtam feküdt. Lassan benyúlt a pólóm alá.    

            Én: – Bill, plz leszállsz rólam. Te aztán nehéz vagy. – mondtam mosizva.

            Bill: – Ok. De elmondod, h miért mindig próbálod elkerülni azt…? Nem bízol bennem?

            Én: – De, bízok benned, szeretlek, csak naon félek?

            Bill: – De mitől?

            Én: – Tudod, nekem ez az első alkalom…és úgy érzem, hogy még nem vaok felkészülve .

            Bill: – Ok, megértelek. Addig várok, ameddig biztos leszel benne. Akarom h szép legyen a te 1. alkalmad.

            Én: – Köszi, h ennyire megértő vagy.

            Bill: – Hát azért mert naon szeretlek.

            Én: – Én is. –és megcsókoltam. – Még mindig nem tudom elképzelni, h itt vaok, veled.

            Bill: – Remélem velem is maradsz örökké.

            Én: – Hát persze.

 

            A lépcsőn lefelé:

 

            Én: – Bill…

            Bill: – Igen?

            Én: – Nem is tudom, hogy mondjam…

            Bill: – Mi történt?

            Én: – Hát a szüleim eljönnek hozzánk...

            Bill: –Mikor? Miért?

            Én: – Hát…hogy ismerjenek meg…Azt akarják, hogy bemutassalak nekik.

            Bill: – Mi?????? És mikor?

 

            Már leértünk az ebédlőbe:

 

            Én: – Hát… Szerdán...

            Bill: – Nem, nem, nem! Az túl korán van!

            Tom: – Hol késtetek ennyit?

            Én: – Beszélgettünk.

            Gustav: –Bill, jól vagy? Me elég izgatottnak tűnsz.

            Bill: – Persze, minden rendben. Csak Timi szüleivel ebédelünk holnap.

            Én: – Igen….Ennyi az egész.

            Tom: – Öregem, ezt nem mondod komolyan?

            Gustav: – Ez tiszta leégés.

            Bill: – Kösz, hogy ennyire bíztattok.

            Én: – Ne már, srácok! Nem annyira nagy dolog!

            Vivi: – Ó, persze. Csak egy ebéd, nem más.

             

            Ale: – Na de most besz a konciról.

            Gusti: – Elfelejtettem mondani, hogy David hívott. Azt mondta, holnapután stúdiófelvétel.

            Én: – Ilyen hamar????

            Bill: – Ó, ez nem nagy dolog.

            Én: – Kösz.

            Bill: – Na de most komolyan mellettetek állunk és segítünk, amiben kell.

            Én: – Édes vagy. – és megpusziltam, amiből “ véletlenül” egy smaci lett.

            Gusti: – Ahhhham. ahhhhammm.- köhécselt.

            Tom: – Hahó, mi is itt vagyunk?!

            A csajok csak kuncogtak.

            Én: – Ja, bocsi. – és Billel kacagtunk.

            Bill: – Na nekünk indulnunk kell.

            Vivi: – Hova mentek?

            Én: – Én is szeretném tudni.

            Bill: – Hát készülni holnapra.

            Ema: – Ilyen hamar?

            Tom: – Tesókám, teljesen berezeltél!

            Bill: – Nem, csak szeretnék időben elkészülni.

            Ale: – Te mindenhova 1,5 napot készülsz?

            Ezen a fiúk vihogni kezdtek.

            Én: – Ne már! Drágám ne aggódj. A szüleim csak holnap jönnek.

            Bill: –  Lesz időm elkészülni!!! – boldogan mosizva.

            Tom: – Bizti másra is akad még időtök.

            Ema: – Tooommm!

            Tom: – Ok, ok.

            Ema: – Egyébre se tudsz gondolni?

            Én: – Na, mi megyünk.

            Bill: – Jó étvágyat. Sziasztok.

            A többiek: – Sziasztok!

 

            Felmentünk a szobába:

            Bill: – Na, és most mit csinálunk?

            Én: – Hát, azt hiszem, az első dolog a ruháid.

            Bill: – Reméltem, nem ezt mondod.

            Én: – Hát van sok más dolog is. 

            Bill: – Mi ????

            Én: – Hát….

 

            Vagy 3 órát kutattam a szekrényében, de nem kaptam valami rendesebb cuccot.

           

            Én: – Ez így nem lesz jó.

            Bill: – Akkor vásárolok valamit.

            Én: – Ok, de siess.

            Nagy nehezen, 5 h múlva :

           

  Bill: – Megérkeztem.

            Én: – Ajaj, te aztán sokat vásároltál.

            Bill: – Alig tudtam hazahozni.

            Én: – De Bill! Mit keres itt egy fekete halálfejes blúz, meg ez a láncos bő  nadrág……..? És ezek a DVD-k? Meg ezek a horror nyakláncok?

            Bill: – I…igen….

            Én: – 5 h kellett h ezeket megvedd?

            Bill: – Miért, nem is jók?

            Én: – Dehogynem, naon cool……csak h nem a szüleimmel való tali-ra.

            Bill: – Hát….

            Én: – Már 20: 00 h-a. Kérj valami cuccot Gusti-tól. Aztán gyere ugorjunk fel hozzám.

 

           

            Addig a srácoknál:

           

            Tom: – Em, eljössz egy filmre?

            Ema: – Ahamz….Válassz valamit.

            Tom: – OK, várlak a kocsiban.

            Ema: – Indulhatunk is. Mit választottál?

            Tom: – Valami új filmet. Azt hiszem, Dracula 2000 van ma.

            Ema: – Ajaj, ijesztően hangzik…de nem bánom.

           

            Ema a film alatt Tom-hoz bújt , annyira félt. A kijárat felé.

            Tom: – Na ez szuper volt.

            Ema: – Hát, nem semmi.

            Tom: – Feljössz egy Cola-t inni még a hotelbe?

            Ema: – Ok.

           

            Mikor beléptek a szobába, Ema leült az ágyra. Tom mellé ül. Majd el kezdenek csókolózni.

            Tom: – Várj egy picit.

            Ema: – Mit keresel?

            Tom: – Semmit, ez olyan férfi dolog.

            Ema: – Mutasd csak.

            Tom: – A…a…a.. – És egy óvszert talált Tom táskájában.

            Ema: – Ezt nem hiszem el! Tehát ezt kerested. Ezért hívtál ide? Hogy lefektess, mint egy kis kurvát?

            Tom: – Én…nem….csak…     

Ema: – Gondolhattam volna!!!

Tom: – Most hova mész? Elvigyelek?

            Ema: – Hagyj békén! Haza megyek!

           

 

            Mikor megérkeztünk:

 

            Bill: – Hogy elfáradtam.- és feldobta magát az ágyra.

            Én: – Igen, én is eléggé. Nagyon nehéz neked cuccokat választani.

            Bill: – A…a…Gyere TV-zni.

            Én: – Ok.

 

De a végén elaludtunk egymás mellett. Reggel mosolyogva ébredeztem.

           

            Én: – Bill………

            Bill: – Jövök már.

            Én: – Te hol voltál?

            Bill: – Ma jönnek a szüleid. Már elfelejtetted?

            Én: – Ja, tényleg.

            Bill: – Már a reggeli is kész van.

            Én: – Cuki vagy, mindjárt jövök. Haló!

            Tom: – Szia. Hogyhogy nálad van a Bill telcsije?

            Én: – Csak itt volt az ágyon. Mi történt?

            Tom: – Hát csak sok szerencsét akartam kívánni a tesómnak. Úgyis pofára esik.

            Én: – Naon is édes. És jobban kezeli a dolgokat, mint hinnéd.És nem gondol folyton a s*xre.

            Tom: – Aham. Na szia.

 

            Ema: – Na, mizujs?

            Tom: – Képzeljétek el, lefeküdt vele!!!

            A többiek: – Mi????

            Gusti: – Bill nem ilyen.

            Tom: – Most is Timi vette fel a telefont. Azt mondta h az ágyban volt.

            Ema: – Fura ügy.

 

           

 

Nálunk:

           

   Bill: –Gyere, készüljünk.

            Én: – Mindjárt jönnek anyuék. Öltözz.

            Bill: – Nem. Én nem veszem fel ezeket az izéket……

            Én: – Siess!!!

            Bill: – Ok…….

            Én: – Na lássalak, milyen vagy benne.

            Bill: – Nem. Nem!!!!!

            Én: –Ha-ha-ha. Naon édi vagy Gusti cuccaiban.

            Bill: – De ma nem adtál egy puszit sem.

            Én: – Hát……..- és megcsókoltam. Ott csókolóztunk már v 5 perce, amikor:

           

            Valaki: – ahhham…….ahhham……Megjött az ebéd.

            Én: – Apa! Anya! Heni!! Hi-hi……sziasztok. – és elugrottam Bill mellől.

            Anya: – Megkérdezhetem, h ti mit csináltok?

            Én: – Csak beszélgettünk. Bemutatom Bill-t.

            Apa: – Szóval te vagy Bill.

            Bill: – I…igen.

            Apa: – Aztán remélem jól bánsz a lányommal.

            Bill: – Hát persze….. naon szeretem.

            Anya: – Az ebéd kész!!!

             A konyha felé:

            Bill: – Csúszik le a nadrágom!(súgja oda nekem)

            Én: – Tehetek én róla?

 

            Anya: – Jó évágyat mindenkinek.

            Mi: – Jó étvágyat.(kórusban)

            Anya: – Na és most jön a desszert.

            Heni, a tesóm: – Jessz!!!  Almás pite!

            Bill: – De én nem szeretem az almát!  (súgja kétségbeesve)

            Apa: – Van valami gond?

            Bill és én egyszerre: – Nincs!!!!!

            Apa: – Akkor jó.

            Anya: – Egy kis almás pitét?

            Bill: – Köszönöm, de már annyi finom ennivalót ettem……

            Heni: – Na, csak 1-et.

             Bill: – Én….

           

            Az evés után:

           

            Bill: – Köszönöm a szíves vendéglátást.

            Anya: – Ugyan, nincs mit. Kedves vagy.

            Apa: – Igen, elég jól megértjük 1mást, ameddig nem bántod meg a lányom. De még mindig nem értem h miért fested a körmöd.

            Erre Bill elmosolyodott. Közben odasúgta nekem:

            Bill: – Most már naon csúszik lefele.

            De mielőtt lecsúszott volna a nadrágja, én elkaptam hátulról.

            Anya: – Nocsak.

            Apa: – Te mit csinálsz?

            Én: – A…aa..aa….Csak az mp4-em veszem ki..Nála maradt...

             Bill: - Véletlenül.....

            Apa: – Ja. Már azt gondoltam......

            Én: – Na, akkor mi megyünk. Majd jövök. Sziasztok.

           

            A lépcsőkön lefelé:

            Bill: – Köszi.

            Én kacagva: – Nincs mit. És megcsókoltam, amikor egy szomszéd öregasszony el kezd sikítozni.

            Az öregasszony: – A….aa..aa!!! Tünés innen szemtelenek! Ez felháborító!

            Bill: – Oops……azt hiszem csak lecsúszott.

            Én: – Hihi…..hihihi……akkor húzd fel.

           

            Bill: – Várj meg!

            Én: – Máskülönben jól áll neked boxerben. Járhatnál így az utcán is.

            Bill: – Nagyon vicces.

            Én: – Na gyere ide…

            Bill: – Nem elég h ezt a göncöt kellett hordanom, még kacagsz is.

            Én: – Szegény fejed. – és vigasztalásul adtam neki 1 smacit.

            Bill: – Hm..lehet megérte h ilyesmit hordjak….De még nem győztél meg…

            Én: – Ok… - de most ő megelőzött és adott nekem 1et.

 

 

            Végül nem is végződött rosszul a  tali apuékkal.....(mellesleg Bill eszméletlenül cuki boxerben)....

            Most lepihenünk....

Majd tali a következő részben. Addig is: Gutte Nacht!

Elmentünk a Mc-ibe.

 

Tom: – Te mit kérsz?

Én: – Rendelj v-mit, én kimegyek a mosdóba.

Bill: – Plz rendeltek nekem is? Én is ki kell menjek....Hív a természet........

Georg: – Ok.

 

A mosdó előtt:

 

Bill: – Timi, várj.

Én: – Igen?

Bill: – És akkor mi lesz… velünk?

Én: – Nem túl korai ezt eldönteni?

Bill: – Szerintem nem.

Én: – Na én mentem.

Bill: – Várj!

 

És elkapott a karomtól, és hirtelen megcsókolt. Bennem furcsa érzés támadt. Egyszerűen nem akartam visszautasítani.

 

 

Addig a többiek.

 

Ale: – Te, ezek hol ülnek annyit?

Georg: – Ki tudja, mit csinálnak ott.

Tom: – Hát, szerintem, meg kellene nézni őket.

Ema: – Gyere, nézzük meg.

Vivi: – Nehogy ti is elmaradjatok valahol.

Gusti: – Sose lehet tudni.

Ezen jót vihogtak.

 

Én és Bill még mindig ott csókolóztunk.

 

Tom: – Nem hiszek a szememnek. –mondta, amikor meglátott minket.

Ema: – Mondd hogy nem igaz.

Tom: – Na, ezt megölöm! Te szemét!

Én: – Tom, ne! – de már bekevert egyet Billnek.

Ema: – Te aztán jó barátnő vagy!

Én: – Ema, én…

Tom: – Ő jobb, mint én? Igen? – és hirtelen lesmárolt.

Én: – Te megőrültél? –és eltaszítottam magamtól.

Bill: – Na ezt nem tűröm el! – és ő is adott 1-et Tomnak.

Én: – Fejezzétek már be! Elegem van! Elmentem!

Bill: – Ne, Timi, várj!

 

Én kiszaladtam. Bill utánam. Ema meg Tom is elment.

 

            Georg: – Te, ezekkel mi történt?

            Vivi: – Mit tűntek el mind a 4en?

            Gusti: – Hát ez nagyon balhénak nézett ki.

            Ale: – Igen, eléggé.

           

            Bill pár perc múlva szomorúan jött vissza.

            Az egészen egyszerre: – Mi történt???

            Bill: – Hát, Timi elment.

            Ale: – Azt láttuk. De miért?

            Vivi: – És Tom és Ema?

            Bill: – Elég a kérdésekből már! Inkább elmesélem.

 

            Addig Tom és Ema:

 

            Tom: – Egyszerűen nem tudom elhinni.

            Ema: – Én sem. És még azt mondta h nem tetszik neki Bill.

            Tom: – Gyere egy teára.

            Ema: – Ok, legalább egy kicsit kikapcsolódom. Tök mérges vagyok!!!

            Tom: – Én is!!!!!!!!!Ez az első alkalom h Bill lenyúlja a csajomat!!! Még ilyet!!!!!

            Ema: – Há mér???? Azt gondolod h te jobb vagy mint Bill?????

            Tom: – Lehet..... Szerinted?

            Ema: – Hát nem is tudom...

 

 

 

 

A Mc-be a többiek:

 

Gusti: – Ezt komolyan mondod?

Georg: – Te? Te elloptad a tesód csaját????

            Gusti: – Ez fenomenális dolog.

            Vivi: – Ne hülyüljetek! Ez komoly dolog!!!!

            Ale: – Igen! Beszélnünk kellene Timivel.

            Bill: – Egy perc. SMS-em érkezett. Jaj ne!!!!

            A többiek: – Mi történt????

            Bill: – Hát felolvasom: “Bocsássatok meg, h kellemetlenséget okoztam. Nem akarom, hogy a két legjobb tesó értem veszekedjen. Én csak bajt okozok. Nem megyek ezen a nyáron vissza.. És a bandából is kiszállok. Ema-nak naon jó hangja van. Bizti át tudja venni majd a helyem. Üzenjétek meg, h Bill nem neki való. Nem látja a fától az erdőt, pedig a pasija ott van mellette. Ti pedig ne szomorkodjatok. Inkább: Éljetek a pillanatnak!!!És kérlek, ne keressetek.

                                                                                    Timi

 

U.i.: Bill, ich liebe Dich.      

 

 

            Ale: – Elment végleg?

            Vivi: – Nem hiszem.

            Bill: – Utána megyek!

            Vivi: – Most hagyd őt. Biztosan vissza fog jönni.

            Bill: – Ahogy a tények állnak, nem is olyan biztos!

            Georg: – Gyertek, menjünk.

            Bill: – Ok, fizetek én.

            Ale: – Holnap hol talizunk?

            Georg: – A hotelnél. Tomnak és Ema-nak is tudniuk kell.-és megcsókolta. Gusti és Vivi is így köszöntek el egymástól.

            Bill: – Of, gyertek már!

            24 h lett, mire hazaértek.

            Bill bezárkózott a szobájába.

            Bill: – Timi, hol lehetsz? Máris hiányzol.

            Majd szomorúan elaludt.

 

Én nem tudtam aludni egész éjjel. Annyira rosszul éreztem magam a történtek miatt.

           

            Reggel:

            Én: – Anyu, akkor indulunk?

            Anyu: – Ne türelmetlenkedj. Mindjárt indulunk.

            Én: – Ok. (siessünk, nehogy megkapjanak a srácok már)!

            Anyu: – Mondtál v-mit?

            Én: – Nem, csak hangosan gondolkodom.

            Apu: – Megjöttem. Indulhatunk.

            Heni, a tesóm: – Ok, menjünk.

           

            Az autóban a nagyimék felé:

            Anyu: – Jól vagy kicsim? Mostanában annyira csendes vagy.

            Én: – Hát persze. ....

            Heni: – Biztos szerelmes.

            Én: – Fogd be!!! – és szomin kinéztem a kocsi ablakán, miközben az mp4-en TH- 1000 Meere-t hallgattam.

 

            Addig a többieknél:

            Bill: – Jaj, reggel van..és Timi még nincs itt. Lemegyek a többiekhez az ebédlőbe.

 

            Már mindenki ott volt.

            Ema: – Szia. Ja és sajnálom. Vivi mindent elmesélt.

            Bill: – Semmi baj. – mondta szomin.

            Georg: – Nagy baj van. David koncit szervezett Spanyolországba. És az élőzenekar a…

            Gusti: – A lányok!!!

Bill: – Mi?? Akkor meg kell találjuk Timit.

Ale: – A konci csak jövő hónapban lenne, de a képcsik, próbák, stúdiófelvételek…

Vivi: – Szerződés aláírása….

Tom: – Szóval Timi nélkül ez az egész nem megy. Ja és bocsi tesókám a tegnapért.

Bill: – Semmi baj…De hogy nyugodtál bele?

Tom: – Hát….- És Ema-ra nézett. A többiek mosolyogtak. Ema pedig lesmárolta Tom-ot.

A többiek: – Hát így!!! –kórusban.

Bill: – Gratulálok. – mondta felvidulva..

Georg: – Most a fő cél megtalálni Timit.

Bill: – Van fogalmatok h hol lehet?

Ale: – Én ma reggel voltam nála, de nem volt senki otthon. Azt mondták a szomszédok, h az egész család felpakolva elment.

Vivi: – De hova? Kirándulni nem naon hiszem…

Ema: – Nekem azt mondták hogy a nagyihoz készülődtek bevásárolni....

 Tom: – Bizti?

Bill: – De az meg hol van?

Ema: – Hát a város melletti faluban.

Bill: – Indulok is oda..

Georg: – Miután besz David-al.

Tom: – Ja, még oda is el kell mennünk.

 

A napot naon jól töltöttem, a kuszummal, de mind Billen járt az eszem.

 

            Anyu: – Köszönjük a vendéglátást.

            Nagyi: – Ugyan, gyertek máskor is.

            Nagypapi: – Mi köszönjük, h bevásároltatok nekünk.

            Én: – Szívesen.

 

            Már a kapuban búcsúzkodtunk, amikor megállt mellettünk egy fekete autó.

 

            Tom és Bill kiszállt. Én hátráltam: – Hoppá… Üljetek be a kocsiba!!!

            Apu: – De kislányom!?

            Én: – Üljetek be!! Bill, Tom, tűnjetek innen!!!

            Bill: – Bocsáss meg!

Tom: – Nem, velünk kell jönnöd.

Én: – Nem akarok!

Tom: – De jössz! Beszélnünk kell!

Én: – Ok…-egy hirtelen mozdulattal beugrottam a kocsiba. – Apu! Nyomás!

Bill: – Utánuk! Kövesse azt az autót! -mondta a sofőrjének.

Én: – Apu! Gyorsabban! Siess!

Apu: – Sietek, de kik ezek???

Én: – Hát…

Anyu: – Remélem, nem keveredtél be v-mi maffiába!

Én: – Jaj, dehogy is! Ezek csak…

Épp mondani akartam h kik ők, amikor a fekete autó előnkbe állt és elvágta az utunkat. Apu nagyot fékezett.

Én: – Na ez nem sikerült! Sajnálom. Ne aggódjatok. Én elmentem!

Anyu: – De Timike! Hova mész? Mikor jössz?

Apu: – Remélem, tudod mit csinálsz!

Kiszálltam, majd szaladva beültem a fekete autóba.

Én: – Na most örültök?

Bill: – Köszi, ez ténleg fontos!

Tom. – És máskülönben minden elrendeződött.

Én: – Vagyis?

Tom: – Ema-val vaok.

Én: – Ténleg? Gratulálok. – mondtam megkönnyebbülve. Boldog voltam, hisz most szabad az út Bill felé.

 

Miután megérkeztünk a hotelbe, a többiek már a nappaliban voltak.

            Vivi: – Örülünk, h itt vagy.

            Ema: – Bocsi a tegnapi cirkuszért. –és megpuszilt.

            Tom: – Igaz, megbocsátasz nekünk?

            Én: – Hát persze.

            Georg: – Készülődnötök kell….

            Én: – Tudom, tudom..a konci és a szerződés...de csak jövő hónapban lesz......Addig szerintem még van idő.

            Gusti: – Ja ha már mindent tudsz, mi hagyunk benneteket besz…

           

Ale: – A konci részben csak ürügy volt, igaz?

            Gusti: – Hát mondhatjuk úgy is...

           

            És gyorsan eltűntek az egészen. Én leültem a kanapéra. Nagy csend volt a szobában. Bill mellém ült.

            Bill: – Timi, én nagyon szeretlek. – és megfogta a kezem.

            Én: – Én is. – és a szemébe néztem. Halkan elkezdte énekelni a Rette mich-et. Gyengéden megcsókolt. Majd le akarta venni a felsőmet. Éreztük, hogy mind a ketten kívánjuk azt a pillanatot. De én naon féltem, hisz nekem az első alkalom.

            Én: – Bill, azt hiszem, mennem kell.

            Bill: – Ne, na, még maradj.

            Én: – Ne haragudj, majd máskor. Na szia. –és megcsókoltam.

 

            Az úton hazafelé sokat gondolkodtam. Nekem ez annyira szokatlan volt. Még soha nem gondoltam a se*-re, és most, hirtelen…..Meg aztán nem vagyok biztos magamban. És ha Bill utána elhagy. Ettől féltem a legjobban.

 

            Mikor benyitottam a szüleimet az én házamban találtam (vártak engem):

           

            Apu: – Kisasszony, azt hiszem egy pár magyarázattal tartozol nekünk.

            Anyu: – Eltűnsz, és azt mondod, h ne aggódjunk. Még a rendőrséget is ki akartuk hívni!

            Apu: – Elmondanád, h kik voltak azok?

            Én: – Hát a TH tagjai!

            Anyu: – De téged honnan ismernek?

            Apu: – Azok a rock sztárok?

            Én: – Igen, ne féljetek, velük biztonságban vaok.

            Anyu: – De azokkal te hogy lennél biztonságban?

            Apu: – Pláne avval a buzival!

            Én: – De hisz imádom őket! És ő nem buzi!!!!!!!!!

            Anyu: – És jársz is valamelyikkel?

            Én: – Hát.... Igen, Billel.

            Apa: – Mutasd be nekünk is, lássuk ki is az a jómadár!

            Én: – Jaj már! Még nem is ismeritek, máris rossz véleményetek van róla.

            Anyu: – Na most aludni!!! Holnap mi elmegyünk Damosra . Gondolom, te nem még akarsz velünk jönni.

            Én: - Hát nem.....

            Apa: – De szerdán jövünk.

            Anyu: – És akkor bemutatod.

            Apa: – Majd valami fincsi ebéddel várjatok.                

            Én: – De apu!

Apu: – Semmi de. Ő készítse el az ebédet.Lássuk, a konyhában is olyan jó mint a színpadon?!

Anya: – Ne is hallgass apudra. Majd mi hozzuk az ebédet.és majd feljövünk hozzád.Ok?

 Én: – Ok, kösz, jó éjt.

           

            A naplómban: Gondolhatjátok, h naon szépeket álmodtam. Pláne miután Billel taliztam. Szuperjól csókol. El sem hiszem h vele vaok! Vele! Egy sztárral!!!!! És mennyire édes, amikor mosolyog, és azok a barna szemei. Mindig is a barna szeműeket kedveltem, de az ő szeme egyedi. Azt hiszem, ő nekem az igazi, egy álom, ami valóra vált.

 

Egy kis idő múlva:

 

Én: – Várj egy picit. Cseng a telcsim.

Bill: – Ne vedd fel.

Én: – Dehogynem. Haló!

Ema: – Szia. Gyere a Polus Centerbe! Ma van a tehetségverseny! És a srácok is jönnek.

Én: – Ezt ki mondta?

Ema: – Hát Tom.

Én: – És ki iratkozott fel?

Ema: – Hát…én felírattam magunkat. Ugye nem haragszol?

Én: – Hát megőrültél? Mostanában nem is próbáltuk meg semmi………..

Ema: – Hát, előadjuk a legjobb számunkat.

Én: – Na Ok. Akkor sietek oda. Készüljetek elő!

Ema: – Rendben, siess!

Én: – Bill, mennem kell. Majd még besz. Ja és még ne szóljunk rólunk a többieknek. Hisz döntenünk kell. Szia. – és megcsókoltam.

Bill: – De……Na mind1.  Jött egy SMS –em….. “ Siess a Polus Centerbe, a bejáratnál várunk.Tom”

 

 

 

Addig én a csajokkal:

 

Én: – Szevasztok. Siessünk próbálni!

Vivi: – Ok.

Én: –  Ema, Ale. Ti még tudtok gitározni?

Vivi: – Hát persze. Sokszor elpróbáltuk a számokat.

Ema: – Hát, gyertek, jelentkezzünk a játékvezetőnél.

Én: – Ok. Figyu, sokan eljöttek?

            Ale: – Most jövök kintről. Naon sokan vannak. És a fiúkat is láttam. Méghozzá az első sorban!

            Én: – Ajaj! Én nagyon izgulok!

            Ema: – Hát mindenki izgul!

            Vivi: – Hisz ez az első fellépésünk a közönség előtt!

            Én: – Na akkor gyertek!

           

 

A játékvezető: – A banda neve?

Én: – A  a a ..Hát….Démon Q’s.

A játékvezető: – Hm…Érdekes név. Ti léptek fel utoljára. Hogy ti zárjátok a versenyt.

Én: – De hát miért?

A játékvezető: – A főnök így akarja.

Én: – Hát, Ok….

 

 

Ema: – Démon Q’s? Ezt honnan szedted?

Én: – Hát, csak úgy jött. –mondtam mosolyogva. –  A fiúk tudnak rólunk?

Ale – Nem.

Vivi: – Bizti nagy meglepi lesz nekik.

Én: – Ahamz……..De most gyertek készülődni!

Vivi: – Válasszuk ki a cuccokat!

Ale: – Siessünk. Balra van az öltöző.

Mire elkészültünk(ami 1 h-ba telt), már következtünk is.

 

Én: – Hajrá csajszik!

Ema: – Mutassuk meg nekik!

 

A bemondó: – És most következik a legutolsó csapat, a ………

 

És kiálltunk a színpadra. Tetőtől talpig feketében voltunk. Elkezdtük énekelni a legjobb számunkat.

 

 

Ale:                                                Vivi:  

                                               

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ema:                   

 

 

Én:

                  

 

 

 

 

Tom: – Jól látok? Ezek…??????

Bill, Georg és Gusti egyszerre: – A lányok!!!!!!

Bill: – De szép…..Mennyire……

Tom: – Bill, jól vagy? Mert egészen furcsán viselkedsz mostanában.

Bill: – Mit beszélsz. Normi h jól vaok! Csak hát…….

Georg: – Naon jó hangja van Timinek, és Ale milyen jól dobol!

Gusti: – És nézd Vivi-t! Eszméletlen avval a gitárral  a kezében!

Tom: – Milyen sexy Timi! De azért Ema sem rossz. Sőt……

Bill: – A…a…Igen.

 

És vége lett a számnak. Mindenki tapsolt és üvöltött. Mi odamentünk a fiúkhoz.

 

Tom: – Csodálatosak voltatok! És te milyen jól nézel ki.

Én: – Kösz. – és Billre néztem. Ö egy kicsit szomi volt.

Georg: – Naon szupik voltatok! De mért nem szóltatok nekünk is erről?

Ale: – Hát meglepinek szántuk.

Bill: – És sikerült is. Mennyire jók voltatok!

Gusti: – Ezt meg kell ünnepelni!

Vivi: – Majd később. Most mondják be a nyerteseket!

 

A bemondó: – Köszönjük, h eljöttek erre a különleges versenyre. Mindenki csodálatosan énekelt, de ahogy tudjátok, csak a legjobb csapat nyer díjat. De ne húzzuk tovább az időt. A nyertes csapat neve .....................Demon ...........Q’s.!!!!!!!

 

 

Én: – Ezt nem hiszem el! Mi nyertünk.-és a fiúk nyakába ugrottunk.

Ale: – Most ténleg mehetünk ünnepelni.

Bill: – Gratulálok nektek.

Én: – Köszi.

Tom: – Te, beszélhetnénk David-al. Lehet koncit is szervezne nektek.

Georg: – Felléphetnénk együtt.

Vivi: – Az nagyszerű lenne!

Ema: – El sem tudom képzelni, h ez velem történik. Ugye, nem álmodok?

Tom: – Csípjelek meg?

Ema: – Ne már! –és megpuszilta.

Én és Bill elmosolyodtunk ezen. Gondoltuk, hogy lesz ebből valami. De vajon jó v rossz? Ez kiderül a következő részben.

            Bill:– David, itt vagyunk!(sajnos)

            Tom: – Hahó! David!

            David: –Nahát! Most kell jönni? Ha még egyszer késtek, ki vagytok rúgva!

            Gustav: – David, ne szívd mellre.

            Georg: – És máskülönben is a testőrök hibája!

            David: – Ok, ok. Most induljatok próbálni. Majd még beszélünk a dologról

 

            Próbák után:

            Tom: – Láttad mennyire jó csaj ez a Timi?

            Bill: – Tom, fejezd be! Ha őt is csak felhasználod, megöllek!

            Tom: – Csigavér. Neked ott van Ema.

            Bill: – De én……….Of na mind1.

            Tom: – Georg, Gusti, ti miről besz itt külön?

            Georg: – Hát, Viviről és Ale-ról.

            Tom: – Szuper! Végre jó csajszikra bukkantunk!

            Gusti: – Igen, fix amilyeneket mindig is akartunk!

            Tom: – Láttad milyen sexi lábai vannak? Bill!!! Hahó! Figyelsz ránk?

            Bill: – A..a..a….igen. Plz adod egy kicsit a telód, me az enyém letöltődött.

            Tom: – Tess… De siess. me megyünk ebédelni.

 

            Bill kiment az ajtó elé:

 

            Bill: – Haló!

            Én: – Haló. Szia Tom. Nem gondoltam volna h ilyen hamar felhívsz.

            Bill: – Nagyon hiányoztál. Nem tal. 17 h-kor a Nagyparkban?

            Én: – Ok.

            Bill: – De csak mi 2-en. Hogy jobban ismerjük meg egymást.

            Én: – Ok, tal. 2h-a múlva. Szia, Tom.

            Bill: – Szia, cicus. – Ez jól sikerült. Remélem, elhitte. – mondta magában.

 

            Addig én a csajszikkal:

            Ema: – Na, ki volt az?

            Én: – Csak anyum. Sajna haza kell menjek. Nem tudok veletek ebédelni.

            Vivi: – Hát ha muszáj…..

            Ale: – Na akkor holnap tal.

            A csajszik: – Szia!

            Én: – Sziasztok!

 

            Én gyorsan hazaszaladtam, és kerestem magamnak valami sexi cuccot.

Nemsokára a parkba értem. Tom még nem volt ott.

            Én: – Hol késik már Tom?

 

            A hátam mögött megszólal valaki. Megfordulok.

           

Én: – Bill, a…a…a…te mit keresel itt?

            Bill: –Nem számít. Az a fontos hogy itt vagyok.

            Én: – Történt valami Tommal?

            Bill: – Nem, dehogy is. Csak látni akartalak. –és a szemembe nézett.

            Én: – Ok…Csak nagyon meglepődtem. – mondtam, hisz nagyon zavarba jöttem.

            Bill: – Gyere, sétáljunk egyet.

            Én: – Ok. Ha már itt vagyunk. – sokáig sétáltunk, amikor végre, megszólalt.

            Bill: – Milyen szép itt… veled.

            Én: – Gyere a Vidámparkba! Nem messze van innen. – mondtam, hogy témát váltsak.

            Bill: – Rendben! – és el kezdett szaladni a villámvasút felé.

            Én: – Nem, nem! Én erre nem ülök fel!

            Bill: – Dehogynem! – és felvett az ölébe.

            Én: – Bill, tegyél le!

            Bill: – Na, indulhatunk. – és belerakott a székbe.

            Én: – Neeeeee!!!! - És nem vettem észre, hogy egész úton Billt öleltem félelmemben.

            Bill: – Hahó! Most már elengedhetsz! – mondta mosolyogva.

            Én: – Megérkeztünk? – kérdeztem egyik szememet kinyitva.

            Bill: – Igen. – és kivett az ülésből. Sokat szórakoztunk Nagyon jó volt vele. Szinte hihetetlen!!!

           

A kijárat felé.

Bill: – Kösz hogy eljöttél. Nagyon jól éreztem magam veled.

Én: – Én is. – és megöleltem. Majd valahogy közelebb kerültünk egymáshoz. Ő gyengéden megcsókolt.  Én is megcsókoltam, de még nem voltam biztos benne, hogy valójában ő tetszik, és nem Tom.. Ott smároltunk vagy 1 percet, majd:

Én: – Bill! Ezt nem szabad!

Bill: – De miért!

Én: – Először is honnan tudjam, h nem csak ki akarsz használni?

Bill: – Ennyire nem ismersz?

Én: – De hát nem is ismerlek jóformán! És ha majd csak úgy eltűnsz? És engem itt hagysz?

Bill: – Ez nem fog megtörténni.

Én: – Biztos?

Bill: – Igen….mert….mert…….SZERETLEK!

Én: – De még alig ismertél meg!

Bill: – Már az 1. perctől nagyon tetszettél nekem. De láttam h a tesóm úgy oda van érted……

Én: – Igen, ez a gond. De majd besz vele.

Bill: – Valahogy elrendezzük a dolgokat, most az a fontos, h itt vagyunk, együtt....

Én: – Igazad van, nem is gondolok semmi másra. Arra gondolok, jobban meg kellene ismerjük egymást....Hisz még csak 2 napja ismerlek....személyesen.(és el kezdtem kacagni)

Bill: –??? Miért  kacagsz?

Én: – Arra gondolok, azt mondtam, h nem is ismerlek....pedig már 2 éve TH rajongó vagyok.És mindig mindent elolvastam amit írt rólatok.de most, így közelebbről másnak tűntök, mint a Tv-ben...

Bill: – Vagyis? Én milyenek tűnök...így személyesem?

Én: – Hát...... mondhatnám...hogy......sokkal sokkal cukibb vagy ,mint a TV-ben.

Bill: – Köszi....Én meg soha nem gondoltam, hoyg egy rajongóval jövök majd össze....Tudod, mindig attól féltem, hogy őket csak a pénzem érdekli és a sikereim.

Én: – Jajj, ne is mondj ilyet. Én úgy szeretlek amilyen vagy. És nem érdekel h van pénzed.

Bill: – Tudod, azt hiszem, hogy te vagy az egyetlen, akitől ezt hallom.

És megcsókolt.

Ő a világ legcukibb pasija!!! Ebben biztos vagyok!!!

 

Egy kis idő múlva.

           

            Vivi: – Csajok, én egészen elfáradtam már. Még sok van hazáig?

            Én: – Hát. Még vagy két utcával arrébb. Gyertek fel hozzám.

            Ema: – Ok, csak érjünk már oda.

            Ale: – Csajok, én bemegyek a Non-Stop-ba egy Cola-ért. Ki tart velem?

            Vivi, Ema: – Én!!

            Ale: – Te nem jösz, Timi?

            Én:– Nem, majd megvárlak itt kinn.

            Ale: – Rendben, sietünk.

 

            Nagy zajt hallok a főút felől.

           

            – Á.. áááááá..!!!!!!!!!!! – ordít valaki.

 

            A hangok kezdtek közelebbről hallatszani. Majd megpillantom Tomot és Billt rohanni, a fanok meg utánuk.

 

            Én magamban: – Nem hiszek a szememnek. Ez nem lehet igaz!!! Ezek tényleg ők? Nem hagyhatom így őket! Segítenem kell nekik.

            Előbbször megbizonyosodtam, ha nem káprázott-e a szemem, majd odaszaladtam hozzájuk.

           

            Én: – Heló, fiúk. Ti tényleg a TH- ból vagytok?

            Bill: – Igaz, nem autogramot akarsz te is? – mondta lihegve

            Én: – Nem, nem. Asszem segítségre van szükségetek…

            Tom:– Hát én is úgy látom. – mondta a fejét vakargatva, a nagy tömegre pillantva, amelyik pont felénk tartott. – Bill, van valami ötleted?

            Bill: – A…a….Nincs.

            Tom: – És neked? – fordult hozzám.

            Én: – Hát….Egyenlőre csak az, hogy: SZALADJUNK!!!!!!

            Bill: – Jó ötlet.

           

            És el kezdtünk szaladni, ahogy csak bírtunk a megálló felé.

 

            Eközben a lányok az üzletből kijőve:

 

            Ale: – Héj! Hol van Timi?

            Ema: – Tényleg, hova tűnt?

            Vivi: – Szerintem megunt várni, és hazament. Elvégre nem lakik messze innen.

            Ema: – Nem, én nem így ismerem Timit. Vajon nem történt-e baja?

            Ale: – Szerintem nem. Egyébként is, mi történhetne vele egy ilyen békés kis utcában?

            Ema: – Igazad van. Majd felhívom otthon, mert az akkum teljesen lemerült.

 

            Még vártak egy kicsit, majd hazamentek.

 

            Addig mi 3an még mindig szaladtunk. Majd behúztam őket hirtelen egy bokorba.

 

            Én: – Figyu! Én nem messze lakok innen. Gyertek fel hozzám amíg lecsendesülnek a fanok.

            Bill: – Ok, mert ha itt maradunk, azok bizti letámadnak.

            Tom: – Szerintem is jó ötlet. – Mondta Billnek, miközben kacsintott egyet nekem.

            Én: – Akkor nyomás!

            Tom: – Itt?

            Én: – Te barom! Gyere már te    .....mániás!

           

            Kibújtunk a bokorból.

           

            Én: – Siessünk! Átmegyünk az úton, azon a kisutcán be és ott vagyunk.

            Tom: – Az jó, de lehet ennél jobban sietni? Mert szerintem nem.

            Bill: – Jaj, Tom, ne mind nyafogj, inkább szedd a lábad, mert mindjárt utolérnek!!!

 

            Egy kis idő múlva már a parkon is átszaladtunk és a tömbházhoz értünk.

 

            Én: – Na megérkeztünk. Gyertek be.

            Tom: – De jó, végre kifújhatjuk magunkat. – és rádobta magát az ágyra, fix mellém.

            Én: – Bill, te nem ülsz le?

            Bill: – Ja, de igen. Csak elgondolkoztam.

            Tom: – Még ilyen fáradtan is tudsz gondolkozni?

            Bill: – Aham… Arra gondoltam, hogy te miért segítettél nekünk egyáltalán? –és rám nézett

            Én: – Hát, mert én is fan vagyok. De tudom kontrolálni magam.

            Bill: – Értem. De nem akarunk a terhedre lenni.

            Tom: – Ne már, tesó. Felhagyhatnál a nagy udvariassággal.

            Én: – Nem vagytok a terhemre. Hogy képzeled? Még álmomban sem gondoltam volna h ti itt lesztek a szobámban! – mondtam Billnek mosolyogva. – Kértek üdítőt? Én Cola-t iszom. És ti?

            Ők: – Mi is!!!

            Én: – És egy hamburger is jöhet mellé?

            Bill: – Milyen egyforma a gusztusunk.

            Én: – Aham. Mindjárt hozom. - mondtam mosolyogva.

            Tom: – Ok.

             

            5 perc múlva:

            Tom: – Megyek, megnézem, mi van evvel a lánnyal. Szerintem nem is rossz…

            Bill: – Lehet. De 1-et mondok. Ne használd ki őt is, mint a többit.

            Tom: – Nocsak? Talán neked is tetszik? Ok.

            Bill: – Dehogy is….

 

            Tom kijött a konyhába, és átkarolt.

 

            Én: – Tom, fejezd be. Inkább segíts h bevigyem ezeket. – mondtam a kajára mutatva

            Tom: – Ok, farkaséhes vagyok.

 

            Tom: - És hol vanak a szüleid?

             Én: - Egyedül lakom, de a szüleim sokszor meglátogatnak.

Bill: - Ők messze laknak?

             Én: - Hát a város másik részében, de én ide akartam járni suliba, ezért itt vettek nekem egy lakást addig, amíg befejezem a sulit.

             Tom: - Aham, értem.   

 

 

            Miután kajáltunk, Bill elálmosodott.

 

            Bill: – Plz, megmutatod, h hol alszom? Mert egészen álmos lettem.

            Én: –  Persze. Te az én szobámban, Tom pedig a living-ben.

            Tom: – Miért pont ő a te szobádban? És te?

            Én: – Én a  vendégszobában.

            Tom: – OK-OK, már azt hittem…….- és ránk mutatott. Billel egymásra néztünk.

             Mi Tommal TVz- tünk 1 kicsit, Bill pedig elment lefeküdni. Tom keze elkezdett lefelé csúszni a trikóm alá.

 

            Én: – Tom, te bunkó! Még 3 h-ja sem ismersz, de te már ezt akarod. Inkább megyek aludni!

            Tom: – Velem? – maciszemekkel

            Én: – Nem!!! Egyedül! -mérgesen

 

            Még átmentem a szobámba a pizsimért. Bill ott aludt az ágyamban.

 

            Én magamban: – Milyen édesen alszik.

            És odamentem és megpusziltam. Ő erre átölelt. Persze még álmában. Majd meglepődve felugrott.

           

            Bill: – Mi van? Mi történt?

            Én: – A.aaaa…..Csak jó éjszakát akartam kívánni.

            Bill: – Ja, kösz. Neked is. – és megpuszilt. Ez után nyugodtan aludhattam.

 

            De mit beszélek itt össze-vissza? Már hogy aludhattam volna nyugodtan? Hisz el sem hiszem h Bill és Tom az én házamban vannak! És Bill az én ágyamban alszik. Ez annyira hihetetlen!

 

A sok izgalomtól és rohanástól elaludtam.

 

            Reggel zajra ébredtem.

 

            Én: – Fiúk, mi a helyzet?

            Tom: – Bill épp kaját akar készíteni. De nem nagyon sikerül neki. – mondja kuncogva.

            Bill: – Fogd be! Én legalább próbálkozok.

            Én: – Ok-ok. Várj, segítek.- mondtam Billnek.

           

 

            Mi 2en jót szórakozva elkészítettük a reggelit. Tom ez idő alatt telefonon besz.

           

            Én: – Tom hol ül olyan sokat?

            Bill: – Nem tudom. De né, már jön is.

            Tom: – Besz Gustavval és Georgal. 1 h múlva jönnek értünk.

            Bill: – Ok. Legalább megismerheted őket is.

            Én: – Igen. Ja majdnem elfelejtettem. Megyek, hívjam fel a csajokat.

            Tom: – Csajokat?

            Bill: – Tom!!! –és megütötte a könyökével.

 

            Én addig:

           

            Én: – Szia, Ema. Bocsi, hogy így otthagytalak, de történt valami!!!!! –én izgatottan

            Ema: – Semmi baj. De mi történt?

            Én: – Ugorjatok az egészen fel hozzám. Siessetek!! Szuperfontos! Bye!

 

            Közben csengetnek az ajtón.

           

            Én: – Vajon ki lehet ilyenkor?

 

            Amikor kinyitom:

 

            Tom: – Sziasztok. Jó h már itt vagytok!

            Én: – A.a…a. Igen. Gyertek be. – mondtam Gustávnak és Georgnak meglepődve.

            Bill: – Már kész van a reggeli. – mondta röhögve.

 

            Nagy nehezen elhelyezkedtünk az asztalnál, amikor ismét csengettek.

           

            Én: – Ki lehet már megint! Mindjárt jövök. –mondom a fiúknak – Ja ti vagytok, csajszik? Gyertek be.

            Ema: – Na mi volt az a fontos dolog?

            Én: – Hát ez… És kinyitottam a szobaajtót.

            A lányok ordítva ugrottak a fiúk nyakába.

 

            Én: – A.a…….tehát bemutatom a barátnőimet. Ema, Vivi és Ale.

            Tom: – Nem is rosszak. –súgta Georgnak sunyin.

            Bill: – Hey! –és Bill megint oldalba bökte tesóját.

            Én: – Gyertek enni.

            Tom: – Jó ötlet, farkas éhes vagyok.

            Én: – Ezt Bill főzte. Úgyhogy bizti fincsi lehet.

            Bill: – Kösz. – mosizva

           

            Evés után.

           

            Én: – Uram, fiúk! Ti mindig ennyit esztek?

            Tom: – Csak Bill és én. De ez még semmi.

            Ema: – El sem hiszem, hogy ti itt vagytok.

            Vivi: – De ti hogy kerültök ide?

            Bill: – Hosszú mese. Na de nekünk most indulnunk kell. David már bizti mérges.

            Ale: – Már ilyen hamar mentek? – és szomin Georgra nézett.

            Gusti: – Sajna igen… De majd még besz. – és Vivire nézett.

            Ema: – Hát jó.

            Tom: – Timi, leadod a számod?

            Én: – Hát persze. – és Billre pillantottam. Ő épp Emaval besz.

           

            Elköszöntünk egymástól. Bill visszafordult az ajtóból, mert egy kis dolga akadt a WC-n. Én utánamentem. Ő épp kifele jött. Amikor megpillantott, visszafordult.

 

            Én: – A….a…a…hát akkor, szia.

            Bill: – Szia. És szorosan átölelt. – és elindult kifele.

            Én: – Bill!!

            Bill: – Igen?

            Én: – De azért még látlak majd, ugye?

            Bill: – Hát persze. – mondta mosizva, egy olyan megnyugtató és kedves hangon , amit soha nem felejtek el.

Majd kiment a többiekhez, akik már lent várták a kocsinál. Én is lementem.

 

            Vivi: – Na akkor sziasztok. Remélem még besz tel-en.

            A fiúk a kocsiból: – Sziasztok!

            Tom: – Majd hívunk benneteket. – és kacsintott egyet nekem.

            Ale: – Ok.

            És az autó elindult.

            A csajok: – Sziasztok!!!! – ordították puszikat integetve nekik. Majd a nagy fekete autó eltűnt a kanyarban.

 

            Ema: – Jessz!!!! Ezt jól megfirkáltuk!!

            Én: – Hát igen…

            Vivi: – Tök jó. El sem hiszem!

            Ale: – És most mit csinálunk? Hisz vakáción vagyunk!

            Ema: – Gyertek vásárolni, és az után elmeséled hogy tal. a fiúkkal. – mondta nekem.

            Én: – Rendben.



Ez mind szép és jó. Csakhogy én úgy érzem, valójában nem is Tom tetszik......Ez hogy lehet, amikor ennyire cuki?  Majd melátom, holnap vajon mi is történik.....vagy már ma történni fog valami????

 

     

   

 

         Tom: – Nagyon szeretlek.

Én:– Én is nagyon szeretlek.

            És megcsókoltam, amikor ijedtemben leestem az ágyból, mert erősen el kezdett cseregni a telcsim.

            Én: – Halló. Ki az? -mérgesen

            Ema: – Szia, Ema vagyok.

            Én:– Remélem, fontos, mert a legszebb álmomból költöttél fel.

 

            Ema: – Hát, nagyon is fontos! Vettem jegyeket a TH-s koncira!

            Én: – Tényleg? Ez szuperjó! Nagyon örülök! –és felültem az ágyban az izgalomtól.

            Ema: – Én is! De siess, mert ma van az utolsó nap a suliban! Legalább ma ne késs el!

            Én: – Tudom!!!! És utána 3 hónap V-A-K-Á-C-I-Ó!!!! Sietek!

            Ema: – Ok. Na akkor szioka. Talizunk a suliban.          

           

            Felkaptam magamra valami menőt és siettem a suliba.

           

            Ema: – Csá! Képzeld, az utolsó jegyeket vettem meg!

            Én: – Ffhuj! Nagy mázli! És mikor is lesz?

            Ema: – Hát holnap! De apa majd elvisz minket a sportcsarnokig!

            Én: – De jó! Miután a dirinéni elmondja a mondókáját, sietek haza készülődni!

            Ema: – Én is! Már alig várom!

            Én: – Jaj, de izgulok!

            Ema: – Neked ki a kedvenced?

            Én: – Hát Tom!!!

            Ema: – Nekem Bill!!! Ja elfelejtettem mondani, h Vivi és Ale is jön velünk.

            Én: – Az jó!  Na akkor én el is tűntem innen.

            Ema: – Várj, én is jövök.

            Én: – Ok. Végre szabadok 1 nehéz sulis év után!

            Ema: – Hát igen. Végre. – és sóhajtott egyet.

            Én: – Ne szomorkodj már. Majd elfelejted Atti-t.         

Ema: – Igazad van!!! Nem is gondolok rá!!! Inkább megyek készülődni holnapra!

            Én: – Ok, akkor holnap tal. Szioka.

            Ema: – Akkor, szia.

           

           

            Végre eljött a várva-várt nap: A TH-s konci!!!!

            Korán felkeltem, felvettem a legrockosabb cuccaimat, majd átszaladtam Ema-hoz. Ő már ott várt az édesapjával a kocsinál.

           

            Én: - Csá. Elkéstem?

            Ema: – Dehogy. Akkor indulhatunk?

            Én: - Részemről igen.

            Ema: – Akkor induljunk!

           

            Hamar megérkeztünk. Már el kezdték beengedni a fanokat. Mi is siettünk bemenni.

 

            Én: – Gyere már! A legjobb helyet akarom kapni!

            Ema: – Jövök.

            Nagy nehezen mindenki benyomult a nagy terembe. És elkezdődött a konci.

            Bejöttek a srácok. Tom kezében 1 üveg volt, amiből el kezdte locsolni a vizet, majd eldobta a fanok közé az üveget.

           

            Én: – Elkaptam!!!!!!!!! –ordítottam boldogan.

            Ema: – Milyen mázlista vagy.

            Ale: – A kedvencemet énekelik!

            Én: – Tényleg,  a Scream!!!

           

            Tom többször ránk mosolygott. Mennyire édesek!!!

 A Scream után már mindenki tombolt. Majd az In die Nacht következett, ahol 1 kicsit lecsendesedtünk, majd a régebbi számok, de persze újak is voltak.

           

            Én: – Te, a konci után autogramot is osztanak??

            Vivi: – Hát remélem! Én Gustavtól akarok 1-et!

            Ale: – Én Georg-tól!!!!

            Ema: – Csajok, nem látjátok, hogy Bill a legcukibb???

            Én: – Hahó csajok?? Gondolom ezen nem fogtok összeveszni!!

           

            A fiúk nagyon sokszor visszajöttek a színpadra a rajongók kérésére,majd elbúcsőztak és a koncinak vége lett.

             Én: - Tök szuper volt ez a konci!!!

El sem hiszem, hogy láttam a srácokat!!!

Na csajok, ki áll még sort 1 autogramért?

            Ale: – Hát sajni nem jönnek autogramokat osztogatni.

            Vivi: – De miért? Milyen kár!

            Én: – Bizti ők is fáradtak. Egy ilyen óriási konci után.

            Ema: – Hát akkor menjünk haza. De most nem tud jönni apum utánunk..

            Én: – És akkor hogy megyünk haza?

            Ale: – Fogalmam sincs, már nem járnak a buszok.

            Vivi: – Majd elvisznek a TH-s fiúk. –mondta röhögve

            Ema: – Jaj, Vivi, ne hülyülj már! Ez komoly dolog.

            Vivi: – Rendben, na!

            Ale: – Szerintem menjünk gyalog a Szamos partján.

            Vivi: – Jó ötlet.

            Én: – Ne már! Én félek a sötétben!

            Ema: – Gyere már Timi, nem lehet olyan rossz!

            Én: - O..O…o…K.

    Lehet ténleg nem olyan rossz mind gondoltam.....majd kiderül.

    Hello!

    Én Timi vagyok, Romániában lakom,16 éves vagyok a story-ban.  Egyenes, barna hajam van, zöldesbarna a szemem, nagyon szeretem a rock-ot és a Tokio Hotelt.
Éppen a három hónapos vakációmra készülődöm.
 
Ema Smith: a legjobb barátnőm, nélküle nem tudnám elképzelni az életem. Nagyon kedves, mosolygós, meghallgat ha gondom van, mindig felvidít.
Vivien Packer(Vivi): gyerekes, kedves, vidám csajszi, tök jól el lehet vele szórakozni.

Alexandra Bermant(Ale): ő a szomszédom, gyakran elbeszélgetünk, megértő, csendes, nagyon jó ízlése van, mindig vele megyek cuccokat vásárolni.

 Lehet a történetek olykor nagyon hosszúra húzódnak (vagy a nagy betűk miatt tűnnnek hosszúnak), de remélem lesz majd türelmetek elolvasni őket.

És ami a legfontosabb, remélem, tetszenek majd.
    Kérlek írjatok sok komit, hogy tudjam , mi a véleményetek.
Ja és ha van valami ötletetek a story-kal kapcsolatosan, nyugodtan írjátok meg MSN-n:

darkness_angel483@msn.com

 

(antik plz kíméljenek, és ne írjanak)

Jó szórakozást!!!!!